Zenei kincsestár

Elengedhetetlen, hogy a mai Zenei Kincsestár élén föltegyünk pár különös kérdést. Bach? Busoni? Bach és Busoni? Kérdésünkhöz aligha szükséges részletesebb magyarázatot fűzni, hisz néhány pillanat múlva Önök is átélhetik azt a különös érzést, amelyet a jól ismert Bach-szerzemények és a hozzájuk társított, szokatlan kifejezésmód kettőssége vált ki a hallgatóból. A furcsa benyomás oka, hogy Holger Groschopp ma Ferruccio Busoni átiratában játssza Johann Sebastian Bach szerzeményeit. Túl azon, hogy Bach billentyűs muzsikája csembalóra illetve barokk orgonára íródott, és sem a romantikus hangversenyzongora telt és nagy zengésű hangzása, sem a romantikus játékmodor patetikus, néhol dagályos szenvedélye nem volt ismert Bach idejében, ezek a Liszt és Schumann szellemében készült, virtuóz átiratok nem Bach kristálytiszta zenei szerkezeteit, inkább monumentalitását helyezik előtérbe. Minthogy az 1866 és 1924 között élt Busoni egyaránt híres volt virtuóz technikájáról és roppant intellektuális interpretációjáról, látványos átiratainak minden akkordján átsugárzik azért Bach szigorú logikája és a belőle fakadó metafizikus bizonyosság is. Elsőként az orgonára írott, 532-es jegyzékszámú D-dúr prelúdium és fúga koncertátiratát halljuk.
A következő Bach-átiratok alapja öt, eredetileg orgonára szerzett korálelőjáték, amelyeket Ferruccio Busoni ""kamarastílusban"" dolgozott föl. Más szóval úgy fogalmazhatnánk: zongoraetűdöket alkotott belőlük.