2020. 09. 01. 11:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Kapcsolatban

ÉrtéKEK - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita
Keresni kell az igazságot és abban kitartani! Tárja fel elénk Szent Jozafát püspök és vértanú életszentsége. A mai műsorban részletesebben is megismerhetjük az életét, és hogy hogyan kereste, találta meg, majd tartott ki a végsőkig az igazság mellett.
Mindezek mellett olyan igazság ellenni bűnökről kerülnek elő, amelyekbe nap, mint nap belebotlunk és bele is esünk, esetleg áldozataivá válunk. Sokszor fel sem tűnik, ha éppen találkozunk vele vagy épp a gyakorlatunk részévé válik. A megszólás, a rágalmazás, a dicsekvés, hízelgés és a hencegés csapdáiról és gáncsolásairól gondolkozunk.
Nem azért tárgyaljuk ezeket, mert a bűnösségünket szeretnénk hangsúlyozni, hanem épp ellenkezőleg: szeretnénk tudatosítani magunkban, hogy a belénk teremtett Isten archoz nem méltó sem elkövetni sem eltűrni az e fajta cselekedeteket. Küzdeni ellene és még inkább, küzdeni a jóért! Az igazságért, ahogyan azt Szent Jozafát is tette.
Vajon a hallgatók közül mennyien ismerik a vícium fogalmát? Vagy tudjuk-e, hogy mit jelen minden embert tisztelni? És, hogy miért jár ez a tisztelet mindenkinek?

A műsor további adásai

2020. 09. 08.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Érté<b><i>KEK</i></b> - Katolikus iránytű

2020. 09. 07.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Ő és én
Mai műsorunk hitvallója egy családanya, Deme Lászlóné, Ilona.
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára

2020. 09. 04.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda
Bozsik-Csengeri Adrienn

2020. 09. 03.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

A lélek titkai
Van, aki a legapróbb tünettel azonnal rohan az orvoshoz. Van, aki aggódva figyelgeti a tüneteit, de nem mer elmenni orvoshoz. Miért félünk a fehér köpenytől? Vendégünk: Dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2020. 09. 02.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Iskola a város szélén

Épp ezt az adást nézed
2020. 08. 31.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Az Index.hu akkori újságírójának büntetőügyére felfigyelt a nemzetközi média; főként liberális portálok foglalkoztak az esettel. A cikkek kontextusa az volt, hogy Magyarországon a diktatúra meghurcol egy független újságírót.

2020. 08. 28.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Színházi disputa
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Téma: Kulteátrum (Kiss Imre, Borbély Sándor, Dégi János)

2020. 08. 27.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Látóhatár
A Lelki Ebéd néven
munkahelyi keresztény közösséget teremtő kezdeményezésről
Sonkoly Tamás marketing menedzserrel és Molnár Kálmán jogtanácsossal beszélgetünk.
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2020. 08. 26.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők

Beszélgetőtárs: Nagy Kálmán,
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szimfónia Programjának vezetője

Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2020. 08. 25.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Erőtér
Szerkesztő: Madocsai Bea
Pozsgai Nóra beszélget Madocsai Beával.

2020. 08. 24.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Ő és én
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2020. 08. 21.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Pál Amanda
Boruzs Ádám, képzőművész

2020. 08. 20.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Az élet kérdései
Szeress és higgy! Ha ezt a kettőt gyakorlom, a csoda bekövetkezik – vallja vendégünk Károly Sára klinikai szakpszichológus.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2020. 08. 19.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Bazilika Szentistvánvárosban

2020. 08. 18.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Érté<b><i>KEK</i></b> - Katolikus iránytű
Szerkesztő: Sánta Anita