- Megújult a Szent Asztrik Katolikus Általános Iskola tetőszerkezete.
- Slam poetry pályázatot hirdetett a Tomori Pál Városi Könyvtár.
- Átadták a Debreceni Szent Efrém Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola sportcsarnokát.
- Szakmai nap keretében mutatták be a Civaqua programot.
- Megújulhat a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum valamennyi egysége.
- Lovasfogattal egybekötött szarvasbőgés hallgató túrákat szerveznek a Gemenci erdőbe.
- Elmarad az idei őszi debreceni nagyvásár.
- Szeptember 28. és október 3. között jön „A Nagyerdő hete”.
- Szombaton kezdődik a Térey könyvünnep - Debreceni ünnepi könyvhét.
- 150 ezren látogattak el az Aquaticum Debrecen Strandra.
- Országos harmadik helyezést ért el a kalocsai gimnazista a László Gyula történelemversenyen.
- Felvonulás színesíti a második JAWA találkozót Kalocsán.
- A zene mindenkié koncertsorozat indul Kalocsán.
- Tizedik alkalommal állította ki festményeit Kőrösi Tamás Kiskőrösön.
- Újra várják a diákokat a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolában.
- Debrecenben hirdették ki a Mesterséges Intelligencia Stratégiát.
- Új autóbuszokat szereznek be Debrecenben.
- A debreceni Vojtina Bábszínház Aranybölcső-díjban részesült.
- Meghosszabbították a mestermunka pályázat jelentkezési határidejét.
- Az autóslimbó aratta a legnagyobb sikert a Szelidi-tónál rendezett találkozón.
- Felavatták a Molnár Ferenc Sport – és Szabadidő Központot Kalocsán.
- Új munkatársakat keres a Porcelán Manufaktúra csapata.
- Átadták a Magyarország és Románia közötti második autópálya-határátkelőt.
- Környezetvédelmi munkacsoportot alapítottak Debrecenben.
- Diplomával ismerte el a MAFOSZ Péjó Zoltán közösségi munkáját.
- Aranyminősítést hozott Kalocsának a Dél-dunántúli Hagyományőrző Szólótáncverseny.
- Trianoni emlékeket gyűjt a Déri Múzeum.
- Sportudvart adtak át a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéhez tartozó fülöpi iskolában.
- Felavatták a vadonatúj Kultúrházat Foktőn.
- Kalocsai testnevelőtanár tűnt fel új szerepeben.
- Botanikai összeállítását digitalizálta és integrálta a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszéke.
- Mesterségek ünnepe szombaton Debrecenben.
- Kísérleti jelleggel fél órával később kezdődik a tanítás hat debreceni középiskolában.
- A Zöld busz program demonstrációs szakasza Debrecenben kezdődött meg.
- Hangos siker követte a foktői Pirates Weekendet.
- Helyi kiadványt lepleznek le a benedeki hétvége rendezvénysorozaton.
- Közös úton projekt a debreceni Szent József Gimnáziumban.
- A Wizz Air törli valamennyi Debrecenből induló járatát.
hallgatóit, Korsós Éva vagyok! 09.01. Kedd
- Sikeresen zajlott a Szent István Gimnázium kerékpáros tábora.
- Hullott a díjeső az augusztus huszadikai ünnepi testületi ülésen, Leányfalusi Vilmos is elismerésben részesült.
- Augusztus huszadikán, az egészségügyi díjat Dr. Csábi Péter orvosnak adományozták.
- Tagfelvételt hirdet a Kalocsa Kamarakórus.
- A DKV is reagál az iskolakezdésre.
- Új Karitász csoport alakult Sóstóhegyen.
- A költségvetés kerül kalapács alá a Kalocsa és Vidéke Horgász Egyesület közgyűlésén.
- Emléktáblát avatnak Bolvári Andrásné Ica néninek Kalocsán.
- Fiataloknak szóló közösségi közlekedési oktató rövidfilmeket készítettek debreceni diákok.
- Csökkent az albérletek ára Debrecenben is.
- Tervezik a Kalocsa Vadvirága könyv kibővített második kötetének kiadását.
- Táborral és leltározással telt el a nyár a könyvtárban, újult erővel kezdi az intézmény az őszt.
- Kötelező maszkot viselni a debreceni élelmiszerpiacokon.
- Átadták a 471. számú főút Debrecen-Hajdúsámson közötti, négysávosított szakaszát.
- Fecskeavató tábort tart az Eperföldi Általános Iskola.
- Kihirdették a Szelidi-tó fotópályázat eredményeit.
- 3x3 kosárlabda versenysorozatok Debrecenben.
- Nyári tábort tart a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara.
- Mérföldkőhöz érkezett a kalocsai óvoda beruházás.
- Több éve húzódó szennyvíz problémát számolnak fel Kalocsán.
- Folytatódnak a Debreceni Egyetem pedagógus-továbbképzési
programjai.
- Felavatták Debrecen új Szent István-szobrát.