2020. 09. 10. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Színészbejáró
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Fiatal Színészek Sorozat - XXI. | Vendég: Fehér László
Folytatjuk Fiatal Színészek Sorozatunkat, amely az elmúlt 10 évben végzett színművészek bemutatását tűzte ki célul.

Sorozatunk mai vendége a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori hallgatója, aki 2014-ben szerzett diplomát Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában. A kárpátaljai Nagymuzsalyon született, 6 éves kora óta foglalkozik színházzal, már kamaszkorában szerepet kapott a Debreceni Csokonai Színház és a Thália Színház előadásaiban. Az egyetemi évek alatt dolgozott a Vígszínházban, az Örkényben, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Temesvári Csiky Gergely Színházban és az alternatív színházi szcénával is megismerkedett, független produkciókban. Diploma után a fizikai színházzal foglalkozó Forte társulathoz szerződött, melynek azóta is tagja mai vendégünk, Fehér László.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2020. 09. 17.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig és Pál Amanda

2020. 09. 16.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2020. 09. 15.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 09. 14.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
168 órás szentségimádás Szegeden (Serfőző Levente helynök)
Ajándék-videók a NEK előadóitól (Mohos Gábor püspök)
Szellemi harc (Varga László püspök)
Áldozat és ritus (Kránitz Mihály professzor)

2020. 09. 11.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2020. 09. 09.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2020. 09. 08.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 09. 07.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2020. 09. 04.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 09. 03.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
Színekben és színekkel álmodom - Jánoskúti Márta Kossuth-díjas jelmeztervező
Szerkesztő: Zanati Zsófia
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2020. 09. 02.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2020. 09. 01.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 08. 31.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2020. 08. 28.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 08. 27.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Szerkesztő: Sediánszky János