Napi interjú Oktatás, hagyomány, innováció - a Semmelweis Egyetem 250 éve. A nemrég nyílt kiállításról Balla Ferenc kérdezte Szabó Katalin kurátort.
Napi interjú Hager Ritta Munkácsy és Kossuth-díjas textilművésznek szeptember 22-én nyílt kiállítása az esztergomi Kákonyi Asztrik Galériában, amely a ferences kolostor épületének három szerzetesi működik. A megnyitó előtt készült Szerdahelyi Csongor összeállítása.
Jótékonykodással egybekötött félmaratont rendeznek szombaton Kaposváron.
Élt egyszer címmel a Grimm fivérek mesegyűjteményéhez készített alkotások láthatók a Deák 17 galériában.
Napi interjú Akik a hétvégén fölkeresték Óbudán az Aquincumi Szabadtéri Múzeumot, 2000 évet repülhettek vissza az időben. A Római Fesztivál látogatói légiósokkal, gladiátorokkal találkozhattak, és a hajdani kézműves fogásokkal ismerkedhettek. Balla Ferenc vegyült el a tunikás, tógás sokadalomban.
Napi interjú A múlt hét egyik reggelén a budapesti Kossuth téren barikádnyi bála állt csupa-csupa PET palackból. Ijesztő mennyiségnek látszott, pedig körülbelül annyi volt, amennyit 30 perc alatt dobnak el Magyarországon. Balla Ferenc járt a Greenpeace akcióján.
Napi interjú Felavatták a Magyar Kormány támogatásával felújított Nagydobronyi középiskolát, amely bázisiskolaként működik az Ung vidéken. Nyíri Kata összeállítása.
Napi interjú A csobánkai templom és maga a település fontos hely a szociális testvérek társaságának történetében. Miért? A Szent József Otthon vezetőjével, Orsós Dórával Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Magyarul is megjelentek a 6. dalai láma versei. Sári László, műfordítóval Balla Ferenc beszélgetett.
Idén ünnepli a magyar építész-régész szakma Hajnóczi Gyula 100. születésnapját.
Beáta és Mirjám karmelita nővérekkel a magyarszéki karmelita kolostor boltjában Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Napi interjú Lélekalbum címmel jelent meg Csitáry-Hock Tamás legújabb könyve. A kiadvány az első, Mosolyhíd című könyve megjelenésének 10. évfordulója alkalmából látott napvilágot. A szerzővel Berta Kata beszélgetett.
Napi interjú Hosszú hónapok óta tartó vizsgálatok után derült ki, hogy egy kárpátaljai kislány is a ritka betegségben, SMA-ban szenved. Szülei a közösségi oldalakon keresztül kértek segítséget. Egy kezelés ára, amely segíthetne a gyógyulásban 90 ezer euro. Nyíri Kata beszélgetett a kislány szüleivel.