Zenei kincsestár

Köszöntjük Kedves Hallgatóinkat az 1707-es és az 1708-as esztendő fordulójának Rómájából! Az ekkoriban Itáliában vendégeskedő szász muzsikusnövendék, a barokk leendő egyik óriása, Georg Friedrich Händel amellett, hogy behatóan tanulmányozza a római palotákban Corelli óta igen népszerű műfajt, a concerto grossót, a barokk zene énekes műfajainak: az operának, az oratóriumnak és a kantátának is figyelmet szentel. A három rokon műfaj lényege ekkoriban az indulatok, érzelmi végletek és fordulópontok minél hitelesebb tolmácsolása, és ebből a szempontból alig valamit számít, hogy a mű magját egyházi, világi vagy netán mitológiai téma szolgáltatja. A hamarosan fölhangzó kantáta annak a római uralkodófeleségnek állít emléket, akinek Händel alig pár év múlva teljes operát szentel majd. Agrippina, Claudius császár hitvese megmérgezi császári urát, hogy más férfitól származó fiát, Nerót juttassa a trónra. Csakhogy a bűn bűnt fiadzik: Nero vérpadra küldi császár- és férjgyilkos anyját. A téma igazán beleillik a barokk esztétikájába: extrém lelkiállapotok és bizarr történések állnak a háttérben, amelyeket látványos módon lehet megjeleníteni a zene nyelvén. A halálra ítélt Agrippina című kantáta az ítélete beteljesedését váró anyacsászárné lelki tusáját kelti életre. A szólista Eva Mei, az Il Giardino Armonico régizenei együttes élén Giovanni Antonini.