2020. 10. 02. 21:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

ZéGeneráció - utolsó adás
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
„Műsorunkat 18 éven felülieknek csak kiskorú felügyelete mellett ajánljuk!”

Műsorunkban médiatagozatos gimnáziumok diákjainak közreműködésével kerestük a válaszokat a korosztályukat leginkább foglalkoztató kérdésekre. Amellett, hogy egyházi és világi iskolákból verbuvált Diákszerkesztőségünk tagjai kisebb-nagyobb szakmai feladatok megoldásával vették a részüket a műsor elkészítéséből, nyilvános megszólalási lehetőséghez is jutottak!

Ha kíváncsi vagy, hogyan búcsúznak a „digitális bennszülöttek” – még utoljára hangolódj rá a ZéGeneráció-ra!

***
Búcsúadás

Ahogy azt megszokhattátok, a mai adást is középiskolásokból és fiatal egyetemistákból álló Diákszerkesztőségünkkel közösen készítettük. Két hét múlva ugyanebben az időben már egy másik műsort hallhatok, de előbb úgy gondoltuk, megpróbálunk méltó búcsút venni a ZéGenerációtól. Elsőként a műsor ötletgazdája, Csuth Judit emlékszik vissza a kezdetekre, majd a Diákszerkesztőség egykori és jelenlegi tagjai emlékeznek vissza az elmúlt két évre, közös munkánkra. Befejezzük az EGY HALASZTÓ EGYETEMISTA NAPLÓJA című sorozatunkat, utoljára (még ha csak digitális formában is, de) leülünk a KEREKASZTALhoz, és nem maradhat ki a SZONDA sem.


A valaha volt diákszerkesztőségi tagok névsora (félkövérrel a búcsúadásban közreműködők):

Badics Natasa, Barcsák Ági, Benkő László, Binder Barnabás, Buda Beáta, Bolla Gábor, Csákvári Zsófia, Csüri Fanni, Déri Johanna Eszter, Dulai Panna, Füleki Panka, Franyó János, Gerner Koppány, Gyurkovics Domonkos, Hartai Soma, Heim Dorka, Hegyi Barnabás, Heves Nóra, Horváth Boti, Körmendy Dorka, Loósz Johanna, Mariut Szebasztian, Marozs Albert, Megyer Cserne, Miticzky Máté, Nádas Zalán, Papp Luca, Pintér Balázs, Pozsgai Adrienn, Pozsgai Cicelle, Pór Veronika, Rácz Zsuzsi, Rónoki Bertalan, Sánta Dániel, Schubert Flóra, Siket Olivér, Suszter Gréta, Szilágyi Eszter Mandula, Szuromi Benedek, Tessely Anna, Tóth Eszter, Tóth Kristóf, Varga Flóra, Végh János

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2020. 10. 09.
péntek
21:04

Velünk vannak

Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Herendi Porcelánmanufaktúra
3. rész: Múzeum és látványgyár

2020. 10. 08.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Múlt és jelen
Fürdő Názáretben
Dér Katalin műsora
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2020. 10. 07.
szerda
21:04

Velünk vannak

Meg nem történt históriák
Szerkesztő: Pál Amanda
Kanyó Ferenc, történész

2020. 10. 06.
kedd
21:04

Velünk vannak

Világ-egyház. Libanoni helyzetjelentés. Szuromi Szabolccsal beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2020. 10. 05.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Nógrádi Csilla klinikai szakpszichológussal, onkopszichológussal beszélgetünk a daganatos betegeket segítő munkájáról

Épp ezt az adást nézed
2020. 10. 01.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Őrtüzek
Szerkesztő: Szabó Csilla

2020. 09. 30.
szerda
21:04

Velünk vannak

Tükörkép
Emberhalásszá teszlek - beszédes maszkok címmel láthatók Orient Enikő textilművész alkotásai a Józsa Judit Galériában.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2020. 09. 29.
kedd
21:04

Velünk vannak

Koszorúk
Séta és meditáció
Emlékezés Csorba Győzőre - Pécs költőfejedelmére
Stúdióvendég: Albert Zsuzsa költő, rádiós irodalmi szerkesztő
Közreműködik: Harcsik Róbert előadóművész
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Biksza Levente, Fülöp Csaba, Molnár Dénes
Gyártásvezető: Balog Réka
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin

2020. 09. 28.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Nógrádi Csilla klinikai szakpszichológus, az Álomnapló című könyv szerzője a vendégünk

2020. 09. 25.
péntek
21:04

Velünk vannak

Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Herendi Porcelánmanufaktúra
2. rész: Innováció és formatervezés

2020. 09. 24.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Hit-vallás
"Prófétai tehetséggel a jövendőt hirdeti..." kezdetű himnuszról Sztankó Attila gondolatait hallják.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2020. 09. 23.
szerda
21:04

Velünk vannak

Ez volt a XX. század
Szerkesztő: Pál Amanda
Paár Ádám politológus William Randolph Hearst-ről

2020. 09. 22.
kedd
21:04

Velünk vannak

Világ-egyház. Az afrikai helyi egyházak és a társadalmi felemelkedés. Hölvényi Györggyel beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2020. 09. 21.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Kozák Annamária

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány II.

2020. 09. 18.
péntek
21:04

Velünk vannak

Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Herendi Porcelánmanufaktúra
1.rész: Magyar világsiker. Epizódok a porcelángyártás és a manufaktúra történetéből.