- Nádi énekesmadarakat gyűrűztek az Európai Madármegfigyelő Napok keretében.
- Díjazta a lakosság kiemelkedő munkáját a Császártöltési Önkormányzat.
- Játékosítva támogatják Debrecen fenntartható közlekedését.
- Felújították a Karácsony György utcai bölcsődét.
- Ötéves a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium.
- Folytatódik szombaton a Debreceni Ősz.
- Fakanalat a kézbe, online tartják idén a 11. kiskőrösi Kakaspörköltfőző fesztivál.
- Új időpontban, új fellépővel rendezik meg az I. Kalocsai Jazz fesztivált.
- Árpád-kori régészeti kincset fedeztek fel Foktőn.
- A szépkorúakat köszöntötte Kalocsa polgármestere.
- A Debreceni Egyetemen alkalmaztak először itthon a favipiravir hatóanyagú gyógyszert.
- Több mint ezren imádkoznak a Szent László Imaszövetségben.
- Felújították és bővítették a Debreceni Egyetem fogorvosi laboratóriumait.
- Szabó Magda születésének 103. évfordulóját ünnepelték.
- Több mint 6 mázsa tápot gyűjtöttek a kalocsai kutyamenhely gondozói.
- Sikeresen zajlott a Biksafe kerékpár regisztráció Dunapatajon.
- Megválasztották a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat új diákpolgármesterét.
- Csökkent a bűnözési ráta Kalocsán.
- Korlátozva, de megszervezik a Szenior Egyetemet Debrecenben.
- Új orvosi rendelőt építettek Debrecenben.
- Kertész Imre korai éveiről nyílt kiállítás Debrecenben.
- Biblia-kiállítást rendeztek a kisvárdai Szent László iskolában.
- A hajósi erdő kincsei fedezhetőek fel a II. Trófea szemlén.
- Jótékonysági motoros esten gyűjtenek a foktői motorosok sérült társaiknak.
- Teherautós térzenére invitálja a lakosokat a Kalocsai Fúvószenekari Egyesület.
- Hosszú idő után újra tápgyűjtést tartanak a menhelyi kutyáknak.
- Megkezdődött a debreceni Csokonai Színház teljes rekonstrukciója.
- Debrecenben is elindult a közlekedési mobiljegyes szolgáltatás.
- Szüreti bállal és őszi utcadíszítő versennyel telik az október Foktőn.
- Terményáldással egybekötött szüreti mulatságot rendezett Homokmégy.
- Már javában zajlik a Nagyerdő Hete programsorozat Debrecenben.
- Egy teljes hetet szentelnek az állatok ünnepének a Debreceni Állatkertben.
- Épül és szépül Császártöltés.
- Nagy sikerrel zárult a solti Szüreti mulatság.
- Küldföldi hallgatókat is kaphatnak mentális támogatást a Debreceni Egyetemen.
- Iskolafogászati rendelőt alakítottak ki a debreceni Szent József iskolában.
- Kupakgyűjtéssel segíti a kalocsai édesanya az SMA beteg kisfiú gyógyulását.
- Túlszárnyalta az előzetes várakozásokat a 11. Kiskőrösi Agrár Expo.
- Bohács Béla kapta az idei Szent Atanáz-díjat.
- A DEAC edzője lett az U20-as férfi kosárlabda válogatott kapitánya.
- Traktorpárbaj színesíti a VIII. Kiskőrösi Dutra Találkozót.
- Fogatokkal és Rácz Gergővel tarkított szüreti felvonulást tart Dunaszentbenedek.
- Akadálymentes közösségi teret adtak át Debrecenben a kerekestelepi városrészben.
- Rendhagyó, zárt orvosdoktor-avató ünnepi tanácsülés a Debreceni Egyetemen.
- Szeptemberben sem hagyott alább a véradókedv, ez remélhetőleg októberig kitart.
- Jubileumát ünnepli a Hajósi Barokk Kastély látogatóközpont.
- Hajdú-Bihar megyébe is jutott új kormányablakbusz.
- Borostyánokat osztottak az autómentes napon Debrecenben.
- Kalocsa Sakktörténete címmel jelent meg Dr.Czibulka Zoltán új kötete.
- Jónak ígérkezik a bortermés idén.
- Debrecenben is zajlik a közúti közlekedési környezetvédelmi akció.
- Újra előkelő helyen végzett Debrecen a Financial Times listáján.
- Felkerült a megyei értékek listájára a Hajósi pincefalu és a Hajósi barokk kastély.
- Rejtő estre próbál a kalocsai Thália Társulat.
- Rendhagyó évadindító ajándék hangversenyt rendezett a Debreceni Egyetem
Zeneművészeti Kara.
- Átadták a Debreceni Egyetem Kiváló Sportolója díjakat.
- A mustgáz veszélyeire hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelem.
- Fogoly visszatelepítési projektbe fogott a Homokmégyi Dózsa Vadásztársaság.
- Két új szocális otthont épít a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye.
- Együttműködik a Debreceni Egyetem és Hajdúnánás.