Zenei kincsestár

Nemzeti gyásznapunk tiszteletére az aradi vértanúk emléke előtt tisztelgünk. Ki más is lehetne a magyar szabadság mártírjainak szószólója, mint Liszt Ferenc, akinek zongorájáról a gyásza, a vád és a tiltakozás szózata kiáltotta bele az európai fülekbe a nemzetet és a szabadságvágyat eltipró önkény tobzódását? A romantika aligha véletlenül esett egybe a nemzeti érzések és forradalmak korszakával. Liszt ráadásul prófétai lelkesedéssel hirdette a nagyvilágnak újból megtalált nemzete nagyságát és a magyarokat ért történelmi csapások drámai igazságtalanságát. A szabadságharc leverése nem csupán az elvont történelmi események módján rázta meg, hisz barátai és eszmetársai is a forradalom áldozatai vagy üldözöttei lettek. A negyvennyolcas események és az azt követő megtorlás emlékét idéző szerzeményei közül ma Krystian Zimerman előadásában hallunk kettőt. Elsőként az 1849 októberében szerzett Funérailles, Temetés című fantáziát.
Liszt ugyancsak 1849-ben tett pontot Haláltánc című fantáziájára, amelynek témáját bár a Dies irae középkori himnusz adja, ihletője pedig egy pisai freskó, bizonyosak lehetünk benne, hogy 1849-ben a levert forradalom komor hangjai is beleszövődtek a partitúrába, amelyet Krystian Zimerman most a Bostoni Szimfonikusokkal szólaltat meg Seiji Ozawa vezényletével.