A Somogyi Fotóklub napokban megnyílt tárlatáról, valamint a Kutyatár Egyesület naptárfotózásáról Gulyás Lóránt küldött tudósítást.
Negyedik alkalommal rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi találkozóját a Független Színház Magyarország.
Videokonferencián értékelték Ferenc pápa Fratelli tutti című új enciklikáját.
Napi interjú Groteszk? Abszurd? Nonszensz? A rádiós szerkesztő-riporter Gellért András második kötetével jelentkezett. Alcíme szerint "karantén bestiáriummal". Balla Ferenc beszélgetése.
Napi interjú A Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 20 esztendeje alapíttatott. Ebből az alkalomból hajdni, s mai tanítványok alkotásai láthatók a DEÁK 17 Galériában. Balla Ferenc járt Rákospalotán a Tóth István utca 100-ban, ahol a növendékek éppen agyagoztak.
Napi interjú Az elmúlt hétvégén huszadszor rendezték meg a Pálos 70 zarándoklatot, melynek egyik állomásán a segédkező csapat egyik, éppen hagymapucolással foglalatoskodó tagjával Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Milyen a jó előadó? Ezzel a címmel jelent meg Medgyes Péter, nyelvtanár, nyelvkönyvíró, a neveléstudomány doktora új könyve.
A Katolikus Szeretetszolgálat és a Szent Ferenc Kórház együttműködési megállapodást írt alá.
Napi interjú Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusz-tojás leleteket. Balla Ferenc összeállítása.
Napi interjú Pro Geográfia Oklevelet adományozott a Magyar Földrajzi Társaság Közgyűlése Fodor Gyulának, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektor helyettesének. Nyíri Kata összeállítása
Napi interjú Oktatás, hagyomány, innováció - a Semmelweis Egyetem 250 éve. A nemrég nyílt kiállításról Balla Ferenc kérdezte Szabó Katalin kurátort.
Napi interjú Hager Ritta Munkácsy és Kossuth-díjas textilművésznek szeptember 22-én nyílt kiállítása az esztergomi Kákonyi Asztrik Galériában, amely a ferences kolostor épületének három szerzetesi működik. A megnyitó előtt készült Szerdahelyi Csongor összeállítása.