Jegyzet

Jávor Béla: Itt a Mikulás

Eltelt egy év és újra megjön a Mikulás. Mit hoz a zsákjában a világ kereszténynek mondott részének, akik ugyan már azt sem nagyon tudják, hogy a Mikulás eredetileg Szent Miklósként volt ismert, amikor még a világnak ezen a felén tisztelték a szenteket. Ma már nem Szent Miklós hozza az ajándékokat, hanem Joulupukki, aki közeli rokona a gyerekkorunkban favorizált Gyed Maróznak, a Télapónak, aki ugyancsak piros köpenyben járt-kelt, de korántsem volt szent, viszont piros volt.

Mit hoz 2020 decemberében a Mikulás? Leginkább maszkot, hiszen a maszk állandó viseletünkké vált az utolsó hónapokban s könnyű a globális életérzésbe illeszteni, hiszen majd minden európai nyelven ez a neve. Régen, farsangkor Mohácson maszkák jártak, csak később lettek busók, de ebből a szóból ered a maskara is és Verdi operájának a címe is eredetben Un ballo in maschera vagyis Álarcosbál.
A maszk mára életünk részévé lett, lakásunk ajtajától lakásunk ajtajáig, kilépéstől belépésig viseljük minden előnyével és hátrányával együtt. Sajnos éppen azt veszi el tőlünk, ami a legfontosabb, az egyéniségünket, hisz maszkban mindenkinek az arca univerzálissá válik, a csinos lányok elveszítik mosolyukat, igaz a kevésbé csinosak viszont haszonélvezői e viseletnek.

S mit hoz még 2000 decemberében a Mikulás? Vírust hoz, fertőzést, járványt, ezek egyike sem szép ajándék, meg félelmet hoz, óvatosságot. Statisztikákat hoz, naponta egyre emelkedő számokat hoz, amelyekből ki-ki vérmérséklete szerint válogat optimista vagy pesszimista ízléssel. A pesszimista azt nézi, mindennap emelkedik a fertőzöttek száma, az optimista annak örül, hogy egyre emelkedik a meggyógyultak száma. Hiába tűnik alacsonynak, a népesség alig 2 és fél százalékának a fertőzöttek száma, ha mégis elvesztünk e kór szövődményeiben naponta már másfélszáz felebarátunkat. Ők épp olyan áldozatok, mint a legendában a Sárkány által naponta felfalt szüzek és hol van még Szent György, aki majd eljön és leszúrja ezt a Sárkányt. Már hozzászoktunk, hogy a reggeli hírekben bemondják az elhunytak egyre emelkedő számát, ezek a szörnyű számok már úgy hozzátartoznak a reggelihez, mint a kifli és a kávé.

S mit hoz még idén decemberben a Mikulás? Politikai csatákat, elfogadhatatlan magatartások konzekvencia nélküliségét. Az ellenzék antiszemita, cigányozó személyiséget támogat a képviselőválasztáson minden következmény nélkül, s amikor kiderül a delikvensről, hogy vállalhatatlan múltja van, az érintett nem mond le a jelöltségről és balliberális felebarátaink addig hangoztatott harcos antirasszizmusukat félretéve egyöntetűen támogatják a jelöltet, mintha az lenne Hófehérke. A kormánypártok pedig hetekig csámcsognak az eseményen, politikai hasznot remélve, természetesen minden következmény nélkül.

Kisvártatva hoz a Mikulás egy kormánypárti baklövést is, egy cikkben a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója (nem tudom észrevették, hogy mára minden igazgató főigazgató lett), egyszóval a múzeum főigazgatója írt egy cikket, melyben Soros Györgyöt Hitlerhez hasonlította, Európát az ő gázkamrájának. A főigazgató úr nagyon akart egy jó metaforát írni, bár ne tette volna. Nosza, ráugrott az előző cigányozós, zsidózós jelöltnél mélyen hallgató szoclib sajtó és e tábor megmondó emberei is megtalálták októberben még elvesztett hangjukat. S persze itt sincs konzekvencia, a főigazgató sem mond le, van viszont politikai haszonszerzés, csak most a másik táborban.

Kedves Mikulás, ha már politikai csatákat hozol, hozzál légy szíves e csaták eredményeinek megfelelő következményeket is, hogy aki lelepleződött az bukjon is, aki rossz fát tesz a tűzre, annak égjen meg a keze és a továbbiakban ne rakhassa a tüzet, mert ha a rossz cselekedeteknek nincs következménye, akkor megbomlik a világ erkölcsi egyensúlya és ha nincs erkölcsi etalon, akkor folyton embertársunk szemében fogjuk csak meglátni a szálkát és a magunkéban nem a gerendát. A jó és rossz cselekedet nem relatív, nem igaz, hogy az előző csak a saját táborunkban, utóbbi csak az ellenfélében lelhető fel. A jó és rossz cselekedet objektív mércével mérendő, mert ha nem így teszünk, elértéktelenedik ez a világ, arcunkat veszítjük és majd akkor is jobb lesz, ha maszkot hordunk, ha már végre elmúlik ez a kór mitőlünk.

Idén Szent Miklós leteszi a zsákját, leül és szomorún néz maga elé: - De piti ez a világ – gondolja – érdemesek ezek egyáltalán bármiféle ajándékra?