Napi interjú Gondoljunk azokra, akiknek a következő napokban majd háromszorosan is fáj a szívük: Egyszer a betegségük okán. Másodszor, hogy kórházba kell tölteniük az Ünnepet.Harmadszor, hogy még csak nem is találkozhatnak szeretteikkel. A harmadik keserven segítenek az Országos Kardiológiai Intézet szakemberei. Balla Ferenc beszélgetése.
Napi interjú Bár az Adakozó Kedd immár a hátunk mögött, de vannak sokan, akik így-úgy a támogatásunk várják. Balla Ferenc hívta föl a NIOK egyik munkatársát.
Napi interjú Ki volt Szent Szerafim és miért ezt a nevet viseli az ország legforgalmasabb sekrestyéjének főnöke? Szerdahelyi Csongor riportja.
Napi interjú Nem éppen könnyű strandolvasmány a német Judith Schalansky "Különféle veszteségek jegyzéke" című esszéregénye, amelyet Balla Ferenc segítségével a szerkesztő, Blaschtik Éva ajánlja figyelmükbe.
Napi interjú Hosszasan sorolhatnánk díjait, elismeréseit. Pedig elég annyit mondani: Molnár Piroska. "Kvittek vagyunk" címmel afféle beszélgető könyv született a művésznő életéről, pályájáról. Balla Ferenc hívta föl a társszerzőt, a színész kolléga és író, Bíró Krisztát.
Napi interjú Nemrégiben választott új elnököt a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos egyesület. Ezentúl Tarpai József látja el a szervezet elnöki feladatait. Józsi feleségével Zsuzsával 5 leány gyermeket nevel. Nyíri Kata meglátogatta őket otthonukban, ahol hivatásról, munkáról, családról beszélgettek.
Napi interjú Kutyák emberi tulajdonságokkal? Az ELTE Etológia tanszéke kutatásáról kis ízelítő következik Balla Ferenc összeállításában. A vizsgálatról részletesebben rádiónk egy későbbi műsorában fogunk beszámolni.