2020. 12. 11. 02:00 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

MŰVEK ÉS MŰVÉSZEK
A Vigília című, jelentős történeti hagyományokkal rendelkező egyházi és társadalmi folyóirat idén elköszönt főszerkesztőjével, Lukács László piarista professzorral folytatjuk a novemberi adásunkban megkezdett beszélgetésünket, a megváltozott társadalmi és kulturális környezetben lehetséges eszmei feladatokról. Lukács László gondoltaiból Lázár Csaba színművész olvas fel részleteket.
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig

ÉRTÉKMENTŐ
Könyvei tették lehetővé több millió magyar gyereknek az első találkozást a magyar népmesékkel és mondákkal. Benedek Elek életében is voltak népmesei fordulatok és kevesen tudják, hogy politikusként is az ifjúsági irodalom fejlesztése volt az egyik célja, a trianoni döntés után pedig tudatosan választotta a kisebbségi létet, hogy segítse a romániai magyarságot. Benedek Elekről Paár Ádámmal, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársával beszélgetett a szerkesztő, Pál Amanda.

A műsor további adásai

2020. 12. 17.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Szerkesztő: Sediánszky János

2020. 12. 16.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2020. 12. 15.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 12. 14.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2020. 12. 11.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2020. 12. 10.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

2020. 12. 09.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2020. 12. 08.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 12. 04.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 12. 03.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
A textil dícsérete - Keresztes Zsuzsa képzőművész, rongyképész és Göbölyös Márta iparművész
Szerkesztő: Zanati Zsófia
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2020. 12. 02.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2020. 12. 01.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 11. 30.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2020. 11. 27.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2020. 11. 26.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
<b>Fiatal Színészek Sorozat - XXIV. | Vendég: Mózes András</b>