- Boldogon indult az újév a kalocsai Vöröskereszt számára.
- Idősek otthona és kerékpárút bővítés szerepel Császártöltés idei tervei között.
- Megszületett az Én egyetemem című fotópályázat eredménye.
- Már zajlik a kidobásra szánt fenyőfák gyűjtése Debrecenben.
- Adománygyűjtést szerveznek Kalocsán a Horvátországban történt földrengés okozta károk enyhítésére.
- Nagy tervekkel indul neki 2021-nek Kecel.
- Közel 400 fő vállalt szolgálatot a seregben Hajdú-Bihar megyéből.
- Fertőtlenített iskolák várták hétfőn a tanulókat Debrecenben.
- Ideiglenesen megszüntették a fogadott orvossal történő szülést Debrecenben.
- II. János Pálról állítanak majd szobrot a Szent Anna Székesegyháznál.
- Töretlen a fejlődés Hartán, összeségében közel 200 milliós forrásból újul meg a település.
- Látványos beruházásokkal zárta az óévet Dunaszentbenedek.
- Várják a dolgozók és gyermekek jelentkezését a Józsán épülő katolikus
óvodába.
- Közösségfejlesztő pályázat zárult Fülöpön.
- Sikeresnek értékelte 2020-at Kiskőrös polgármestere.
- A Magyar Falu Program révén játszótér újulhat meg Géderlakon, Napközi Otthont létesítenek az időseknek.
- Kiírták a közbeszerzést az új debreceni tornacsarnok megépítésére.
- Kislány 2021 első debreceni babája.
- 2020 meghatározó és nehéz év volt a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum életében.
- Megújult az iskola Dunatetétlen településen, kisbuszt nyertek a Magyar Falu Programban.
- Reményt és jó egészséget kívánt az újévre Kalocsa polgármestere.
- Megterhelte a járványhelyzet Kecel 2020-as költségvetését, de számos beruházás révbe ért.
- Adománygyűjtő céllal szervez párkereső rendezvényt a Dorkász Szolgálat Alapítvány.
- Nehéz évet zárt a debreceni állat- és növénykert.
- Tévén közvetítik a Petőfi Szilvesztert, a szerzővel egy napon született gyerekek egyedi kötetet kapnak.
- Több milliós beruházások zajlottak Újteleken idén.
- Továbbra is Debrecenben a legdrágábbak az ingatlanárak.
- Általános iskolát épít Józsában a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye.
- Nagy tervekkel indul neki 2021-nek Foktő.
- Sikeres évet zárt Miske, több soron megújult a település.
- Idén elmaradt a debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozó.
- Elkészült a Sárándot és Derecskét összekötő 4,4 kilométeres, kétirányú kerékpárút.
- Évről évre egyre több utca kap szilárd burkolatot Debrecenben.
- Új autót kapott a Főnix Debrecenért Polgárőr Egyesület.
- Áthidalta 2020-at Géderlak, autóbuszöblökkel gazdagodott a település.
- Milliárdos állami támogatást kap a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye.
- Kiskőröst is megviselte a járvánnyal kísért év, de bizakodva néz a jövő elé a település.
- Szülők számára hirdet ingyenes nevelést segítő tréninget egy kalocsai egyesület.
- Lassan befejeződik a DEAC futballpálya felújítása.
- Három új buszt vett a DKV.
- Második lett Kalocsa a Legszebb Adventi Dekoráció 2020 versenyben.
- Online tárlatvezetést hirdetett a Viski Károly Múzeum.
- Teljes kényszerhelyzeti gyakorlatot tartottak a debreceni repülőtéren.
- Újabb hat helyszínen elérhető a népkonyha-szolgáltatás Debrecenben.
- Karácsonyi gondolatait osztotta meg a Kalocsa-kecskeméti érsek.
- Karácsonyi támogatásokkal halmozta el lakosságát Harta.
- Folyamatosan újulnak meg a járdaszakaszok Debrecenben.
- Orbán Viktorral találkoztak a Magyar Görögkatolikus Egyházmegyék
vezetői.
- Jön a karácsony, óvatosságra int a katasztrófavédelem.
- Biztosítva Amir számára az őssejttranszplantációs műtét időpontja.
- 161 ezren fürdőztek idén az új nagyerdei strandon.
- Felújították a Debreceni Dózsa György Általános Iskola épületét.
- Délután tartják meg az éjféli misét az érseki városban.
- Jövőre a Queen és a WE WILL ROCK YOU musical szuperprodukciót mutatják be Baján.
- Segít a debreceni önkormányzat a lejáró bérleti szerződésű bérlakásokban.
- A debreceni Rági Városházán fogadták a szeretet és béke lángját.
- Dr.Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érseket választották Pest megye díszpolgárává.
- Mesekuckóval, karácsonyi könyvadomány akcióval készülődik az ünnepekre Soltvadkert.
- Újabb fényjáték épül a debreceni Nagyerdőn.
- Nevet vált a Debreceni Gyógyfürdők Kft.