2021. 01. 29. 07:50 5 perc publicisztika

Jegyzet

Jávor Béla olvassa fel írását
Jávor Béla: Vakcina

Az ötvenes évek második felében történt: Anyámék nagy titokzatossággal közölték velünk, gyerekekkel, hogy most elmegyünk egy doktor bácsihoz, akitől kapunk egy kis szúrást, hogy ne legyünk betegek. Ez már nekem 7-8 évesként sem tetszett. A kis szúrás is szúrás, a megelőzésként kapott szúrás is szúrás, tehát nem lelkesedtem az ötletért. Szüleimmel felszálltunk egy buszra és csak az Andrássy úton szálltunk le, amely az időben nem a magyar miniszterelnökről, hanem a szovjet generalisszimuszról volt elnevezve. Itt a Sztálin úton rendelt egy gyermekorvos, aki oltást adott az akkor dúló gyermekparalízis járványban a fertőzés megelőzése végett. Ez nem a Magyar Népköztársaság által beszerzett oltás volt, hanem valahogy kéz alatt bejött, az amerikai Salt professzor által kidolgozott vakcina, melyért szüleimnek fizetni kellett, hogy mennyit nem tudom, sajnos később sem kérdeztem őket. Csak évekkel később érkeztek meg a Sabin cseppek, melyet szintén egy amerikai virológus fejlesztett ki, de azt már a Szovjetunióban kezdték gyártani, így a béketábor tagjaként Magyarországon is bevezették, és ami a lényeg, ingyenesen és kötelező jelleggel.

Pocsék egy vírus volt ez is, a megfertőzöttek 10%nál okozott problémát, de ott nagyon. Legfőképpen izomsorvadást és nem mindegy, melyik izomcsoportot támadta meg a kór. A legsúlyosabb a légző izmokat támadta, akit ez ért, élete végéig vastüdőbe kényszerült, egy fémdobozba, amelyben a nyomást gép által változtatva történt a be- és kilégzés, s amelyből csak a szerencsétlen beteg feje volt kinn. Oka volt hát félni mindenkinek.

Miért említem ezt a szörnyű betegséget most, egy újabb szörnyű kór pusztítása közepén? Mert az elmúlt hatvanegy-két év alatt annyit változott a világ, hogy megszűnt nálunk is a diktatúra, amelyért nem kár, de megszűnt vele együtt a védőoltások kötelező jellege is. Aki akarja, beoltatja magát és szeretteit a Covid 19 elleni vakcinával, aki nem akarja, az nem. Az oltásellenesek tábora nagyjából három részre oszlik, az egyik elviekben tiltakozik mindenféle oltás ellen, nem hisz benne, sőt elítéli a mesterségesen előállított gyógyszereket, fűben, fában, Aloe verában hisz csak, egészségügyi műveltsége egy javasasszonyéval egyenlő. A másik csoport nem vitatja a vakcina esetleges hasznosságát, de tart annak mellékhatásaitól, nem hisz a vakcina kikísérletezésének eredményeiben, nem bízik a vakcinán túl egyes országokban sem, ahonnan az oltóanyag érkezne, rossz történelmi tapasztalatait (1849, 1945, 1956) kivetíti az oroszok által gyártott termékre is. Egyik barátom a harminc éve történt Tienanmen téri vérengzések miatt sem kér a kínai vakcinából, mert Kínában nem az egyén fontos, hanem az ideológia. (Az utolsó megállapításban amúgy van valami).
A harmadik csoport a potyautasok, akik abban bíznak, ha eléri az oltottság a 60%-t, akkor megszűnik a fertőzésveszély és ők mások hátán, bármiféle kockázat nélkül ugyanoda jutnak, mint akik beoltották magukat.

Azt gondolom, nem kell ahhoz diktatúra, hogy a társadalom megvédése végett kötelezővé tegyünk bizonyos cselekvéseket vagy azoktól történő tartózkodást. Gépkocsit is csak az vezethet, aki erre vizsgabizonyítványt szerzett, megtanulta KRESZ-t és megtanult autót vezetni. Jól néznénk ki, ha szabadon választhatnék, teszek-e vizsgát vagy anélkül ülök be a kocsiba és nyomom a pedálokat. A többiek majd levizsgáznak és úgyis vigyáznak rám.

Ahogy kötelezővé tettük az éjszakai kijárási tilalmat, a maszkviselést, a csoportosulás tilalmát, miért ne tehetnénk kötelezővé a védőoltást is. Elvégre a közösség jogos igénye, hogy megvédje magát minden olyan magatartással szemben, amely a közösség ártalmára válik. Minden be nem oltott személy magában hordozza a fertőzés lehetőségét és ez esetben az egyén érdekét alá kell rendelni a közösség érdekének. Nálamnál senki nem becsüli és védi jobban az emberi jogokat, ügyvédként nem egyszer, nem százszor léptem fel ügyfeleim érdekében, de tudnunk kell, hogy az egyén jogai és érdeke csak akkor érvényesülhet, ha nem ütközik az egyének alkotta közösség jogaival és érdekével. Ezt a XIX. század második felében élt liberálisok, Deák Ferenc, Eötvös József, Tisza Kálmán még tudták, de akik ma nem liberálisok, csak annak nevezik magukat, fordítva ülnek a lovon, az egyén érdekét helyezik a közösség érdeke elé. Micsoda sivalkodás támadna itt, ha kötelezővé tenné a kormány a védőoltást?!

Nem azt akarom mondani, hogy a diktatúrában is volt valami jó, de azt igen, hogyha a jogállam nem tudja megvédeni a társadalmat, abban van valami rossz.

Hajlamosak vagyunk újra meg újra átesni a ló másik oldalára, pedig mennyivel kényelmesebb a hátán ülni.

A műsor további adásai

2021. 02. 05.
péntek
7:50

Jegyzet

Mezey Katalin olvassa fel írását

2021. 02. 04.
csütörtök
7:50

Jegyzet

Sarány István olvassa fel írását

2021. 02. 03.
szerda
7:50

Jegyzet

Kipke Tamás olvassa fel írását

2021. 02. 01.
hétfő
7:50

Jegyzet

Horváth Pál olvassa fel írását

2021. 01. 30.
szombat
7:50

Jegyzet

Bognár Anna olvassa fel írását

Épp ezt az adást nézed
2021. 01. 28.
csütörtök
7:50

Jegyzet

Jánosi Dalma olvassa fel írását

2021. 01. 27.
szerda
7:50

Jegyzet

Kipke Tamás olvassa fel írását

2021. 01. 26.
kedd
7:50

Jegyzet

Szikora József olvassa fel írását

2021. 01. 25.
hétfő
7:50

Jegyzet

Sokszínű kereszténység - Ward Mária Horváth Pál olvassa fel írását

2021. 01. 23.
szombat
7:50

Jegyzet

Bognár Anna olvassa fel írását

2021. 01. 22.
péntek
7:50

Jegyzet

Mezey Katalin olvassa fel írását

2021. 01. 21.
csütörtök
7:50

Jegyzet

Sarány István olvassa fel írását

2021. 01. 20.
szerda
7:50

Jegyzet

Kipke Tamás olvassa fel írását

2021. 01. 19.
kedd
7:50

Jegyzet

Szikora József olvassa fel írását

2021. 01. 18.
hétfő
7:50

Jegyzet

Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet Horváth Pál olvassa fel írását