2021. 03. 10. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Hubay Miklós Elveszett Paradicsom Alapítvány (Németh Attila Gellért) | Tünet Retrospektív (Szabó Réka) | Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Egri Bálint
- A Hubay Miklós Elveszett Paradicsom Alapítvány története 2017 decemberében kezdődött, hat és fél évvel a huszadik századi magyar dráma egyik legnagyobb alakjának halála után. Az idősebb Hubay kiváló drámai művekkel gazdagította a magyar kultúrát, nem mellékesen az ő nevéhez fűződik az első magyar musical, az Egy szerelem három éjszakája, de olyan drámák is, mint a Hősök nélkül, a Tüzet viszek, az Antipygmalion, az Ők tudják, mi a szerelem, vagy a Te, Imre, itt valami ketyeg. A Magyar Írószövetség elnökeként, még 1984-ben, az ő kezdeményezésére ünnepeltük először a Magyar Dráma Napját, minden év szeptember 21-én, (1883-ban ezen a napon volt Madách Az ember tragédiája című darabjának ősbemutatója). A Hubay Miklós Elveszett Paradicsom Alapítvány egyik kurátorával, Németh Attila Gellérttel beszélgetünk.

- A Tünet Együttes 2002 óta működik, azóta számtalan emblematikus előadás kötődik a társulathoz. Ennek kapcsán indították el a Tünet Retrospektív elnevezésű stream-sorozatukat, melynek keretében hét kultikus darabjuk videófelvételét sugározzák. Az online előadások bemutatóját szombaton tartják, a rákövetkező szerdán pedig ismét elérhetővé teszik. Vendégünk Szabó Réka, a Tünet Együttes vezetője.

- Kultúrmorzsák: Venczel Vera 75 éves | Pilinszky beszélgetéssorozat #4 | Lovasi és Kispál újra egy színpadon

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2021. 03. 18.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Dornbach Mária és Schein Gábor -könyvek Szerkesztő: Gerbei Anita

2021. 03. 17.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta DERKÓ 2021; Centrál Színház új bemutató; Kultúrmorzsák Szerkesztő: Ungvári Judit

2021. 03. 16.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Egressy Zoltán Gordiusz című új darabja; Online ajánló; Módy Péter Forster Gyula-díjas szobrász, restaurátor: Az Immaculata szobor a budai Mária téren Szerkesztő: Ungvári Judit

2021. 03. 15.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 03. 11.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Nemzeti dal a Kiscelliben - Ha a nyomdagép beszélni tudna Düh és elfogadás - Film Mészöly Mikósról Matúra - Ahogyan mi segítjük az érettségizőket Szerkesztő: Nagy György András

Épp ezt az adást nézed
2021. 03. 09.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Elek Ágnes fennTARThatÓ, Antalffy Péter Művészeti Kávészünet, Rátkai Zsófia: TÜRK PÉTER: egyre több látszik Szerkesztő: Varga Fekete Kinga

2021. 03. 08.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 03. 05.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Jászsági Civil Vándordíj; A Vörösmarty Emlékév versünnepe; valamint a Radnóti Színház Don Carlos stream premierje. Szerkesztő: Tóth János András

2021. 03. 04.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Múzeumi körkép. Szerkesztő: Gerbei Anita

2021. 03. 03.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Tóth Viktor Arura Trio - Have No Fear | 13. Budapesti Építészeti Filmnapok | Találkozások színházi pályázat Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 03. 02.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Csirkefej a Gózonban, VATES-projekt, 5 és feledik Magyar Filmszüret Szerkesztő: Ungvári Judit

2021. 03. 01.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 02. 26.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila

2021. 02. 25.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Nagy György András Zenei szerkesztő: Csiba Lajos Virtuális előnyök – avagy a zene tényleg mindenkié Aki a kalandorságot cserélte kalandírásra – Karl May születésnapja Kifigurázott figurák – egy igazi pesti premier a Pestiben

2021. 02. 24.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Egy hetes programsorozat a Magyar Széppróza Napjához kapcsolódóan. Szerkesztő: Gyarmathy Dóra