Zenei kincsestár

Szinte fölfoghatatlan, miért is nem szerepel a klasszikus zenei "slágerlisták" élvonalában, de legalábbis a vokális zene kedvelőinek első számú kedvencei között a hamarosan fölcsendülő, lenyűgöző zenemű. Talán amiatt, mert orosz nyelvterületről származik, és az ortodox egyház liturgikus zenéjében gyökerezik. Pedig a Damaszkuszi Szent János emlékének szentelt kantáta hallatán szerzőjét, az 1856 és 1915 között élt Szergej Tanyejevet bízvást nevezhetnénk az orosz Puccininek! Igaz, a zene mellett természettudományokkal, történelemmel, matematikával és társadalomfilozófiával is behatóan foglalkozó komponistát már mestere, Csajkovszkij is hasztalan noszogatta: legyen merészebb az önérvényesítés dolgában. Tanyejev – Rahmanyinov későbbi tanára – azonban, noha a kortársak a nyugati klasszikus zene egyik legjobb ismerőjeként tekintettek rá, a tanítás mellett sok éven keresztül teljes titkolózás közepette komponált! Az Alekszej Tolsztoj nyomán szerzett kantátát 1884-ben mutatták be első ízben, és komponistája méltán volt büszke rá, hogy az orosz liturgikus kóruséneklés hagyományait a legmesszebbmenőkig sikeresen ötvözte benne Bach ellenpont-művészetével. Damaszkuszi Szent János a 8. század fontos szentje. Tekintélyes vagyont és magas állami hivatalt cserélt föl a tudós szerzetes egyszerű életformájára. Szisztematikus rendszerbe foglalta a régi görög egyházatyák munkáit, ám ami a legfontosabb: a képromboló bizánci császárokkal szembehelyezkedve ő fejtette ki a szentképek tiszteletének katolikus tanítását. A kantáta három tételének alapvető gondolatai: Ismeretlen ösvényen vándorolok félelem és remény között; Ám ha az örök álmot alszom, szeretetem akkor is élni fog; Ha megszólalnak a végső trombiták, Uram, fogadd magadhoz elhunyt szolgádat. Szergej Tanyejev Damaszkuszi Szent Jánosról írott kantátáját a Moszkvai Állami Kamarakórus és az Orosz Nemzeti Zenekar szólaltatja meg, Mihail Pletnyev vezényletével.