2021. 04. 23. 07:50 5 perc publicisztika

Jegyzet

Jávor Béla olvassa fel írását
Törőcsik Mari
Az utolsó 100 év legnagyobb színésznője fejezte be földi pályafutását a hétvégén. Voltak híres színésznők előbb is, de mert nem láthattuk őket, nincs érdemleges filmfelvétel róluk, már csak emlékük él és a nevük egy-egy tér vagy utca homlokzatán. Laborfalvi Róza, akinek tehetségét dicséri, hogy fiatal korában a nála még fiatalabb Jókai Mórt is meg tudta hódítani, a bajai születésű Munkácsy Flóra, akit máig a legszebb magyar színésznőként emlegetik, Déryné Széppataki Róza nevét egy időben színház is viselte, Blaha Lujza, a Nemzet csalogánya állandó jelzőt kapta, de utca van elnevezve Prielle Kornéliáról, Varsányi Irénről és Fedák Sáriról is.
Mégis, most, ahogy sorra vetítik a meghalt színésznő egykori filmjeit, nem lehet nem észrevenni, hogy mellette, minden kis- és nagy szerepben is óriások játszanak, Tolnay Klári, Gobbi Hilda, Psota Irén, Ruttkai Éva, Sulyok Mária, Bulla Elma. Ha a mai legünnepeltebb színésznő közöttük lenne, kicsinységével ki sem látszana közülük. A sok ragyogó színésznő ellenére mégis, ez a vidéki lány volt a legjobb. Miért? Mert többet tudott, mint a többiek, még annál is többet. Ő minden árnyalaton tudott játszani, vígjátékban, drámában is; tudott érzéki, szerelmes nő lenni; volt humora, egymaga a hátán elvitt egy darabot. Kuplékat is tudott énekelni, és sosem olvastam színésznői allűrjeiről, bár éppen maga mesélte, nem egy férfi volt életében, de sosem voltak ilyenfajta botrányai.
Nem vitás, hogy a magyar közönség első sorban filmjeiről ismerte meg őt. 1955-ben berobbant a Körhintával, soha sikeresebb kezdést, bár ennek is megvan a buktatója. Ha valaki a csúcson kezd, nem könnyű azt a helyet megőrizni, de neki sikerült. A könnyű vígjátékokban épp olyan otthonosan mozgott, mint a drámákban, Nem véletlenül kapott Cannes-ban, a filmszemlék legtekintélyesebbikén számos díjat, elismerést, a legjobb női alakítást díjazó Arany pálmát is.
Egy nagy színésznő – mondhatnánk - azt is tudja, mikor kell meghalni, pénteken, ahogy ő tette, így egész hétvégén módot adott életműve bemutatására. Filmek, riportok a pálya minden szakaszából, klipek, kuplék, visszaemlékezések és mindegyikben remek, nagyszerű. Ahogy a szemével játszik, egy szemvillanással fejez ki érzelmeket vagy egy néma torokszorító nyeléssel, reménykedő vagy reménytelen hangsúlyaival.
Művészete majdnem egyidős velem. 65 éve él velünk, és olyan természetes volt, hogy megjelenik a tévében vagy a filmvásznon. Etalon volt és most már az is marad.
Eddig a magyar színjátszás koronázatlan bajnoka egy másik Mari volt, mily érdekes, hogy, aki átveszi a stafétát, ugyanezt a nevet hordozza, nem Mária, nem Mariska, (bár önmagát így nevezte), nem Marika és nem a keresztségben kapott Marion. Megmaradt a főiskolán ráragadt Marinál.
A két legnagyobb, Jászai és Törőcsik, a Marik.
Olvasom, hogyan végrendelkezett. Az ő folyója, a Tisza 10 km-re folyik szülőfalujától, Pélytől, ezért az volt a végakarata, hogy hamvait beszentelés után szórják a Tiszába, ahogy férje, Maár Gyula hamvaival is ezt tették, de őt – kívánságának megfelelően – a Sugovicába szórták Baján. Előtte pélyi születésű lurkók olvassanak fel egy Pilinszky verset. Gróf Buffon mondta volt: A stílus az ember maga. Ebből a végakaratból is kitűnik, volt stílusa.
Köszönjük meg a Jóistennek életét, munkáját, nélküle szegényebb lenne a magyar kultúra, hiszen ahogy mondta: nem az a lényeg, hogy őt mindenki szerette, hanem az, hogy ő is tudott szeretni, mindenkit. És kell ennél több?

Requiescat in pace! Nyugodjék békében!
2021. április 16-án meghalt Törőcsik Mari.

A műsor további adásai

2021. 04. 30.
péntek
7:50

Jegyzet

Mezey Katalin olvassa fel írását

2021. 04. 29.
csütörtök
7:50

Jegyzet

Sarány István olvassa fel írását

2021. 04. 28.
szerda
7:50

Jegyzet

Kipke Tamás olvassa fel írását

2021. 04. 26.
hétfő
7:50

Jegyzet

Horváth Pál olvassa fel írását

2021. 04. 24.
szombat
7:50

Jegyzet

Bognár Anna olvassa fel írását

Épp ezt az adást nézed
2021. 04. 22.
csütörtök
7:50

Jegyzet

Jánosi Dalma olvassa fel írását

2021. 04. 21.
szerda
7:50

Jegyzet

Kipke Tamás olvassa fel írását

2021. 04. 20.
kedd
7:50

Jegyzet

Szikora József olvassa fel írását

2021. 04. 19.
hétfő
7:50

Jegyzet

Horváth Pál olvassa fel írását Globalizáció vagy globalizmus

2021. 04. 17.
szombat
7:50

Jegyzet

Bognár Anna olvassa fel írását

2021. 04. 16.
péntek
7:50

Jegyzet

Mezey Katalin olvassa fel írását

2021. 04. 15.
csütörtök
7:50

Jegyzet

Sarány István olvassa fel írását

2021. 04. 14.
szerda
7:50

Jegyzet

Kipke Tamás olvassa fel írását

2021. 04. 12.
hétfő
7:50

Jegyzet

Horváth Pál olvassa fel írását Progresszív keresztények?

2021. 04. 10.
szombat
7:50

Jegyzet

Bognár Anna olvassa fel írását