Zenei kincsestár

Mai régizenei koncertünk főszereplője egy viszonylag ritkán hallható fúvóshangszer, az oboa d'amore. Ahogyan névrokona, a brácsa méreteit közelítő viola d'amore, az oboa d'amore is a barokk mesterek kedvelt szólóhangszere volt abban a korszakban, amikor a kellem és az elbűvölő hangzás keresésében zeneszerzők és hangszerépítők nem ismertek lehetetlent. Egy végletekig kifinomult korszak tanúságtevője tehát: a finom különbségtételeké színek és hangszínek, tónusok és árnyalatok között. Ismert testvérénél, az oboánál lágyabb, melankolikusabb hangját ez a szász mesterek által kifejlesztett hangszer körte alakban kiszélesedő tölcsérének köszönheti. Abban pedig inkább a klarinéttal és a fagottal tart rokonságot, hogy nádját hajlított sárgaréz fúvócsőbe illesztették. Bach, akiről közismert, hogy nem csupán kísérletező kedvében, de a rendelkezésére álló muzsikusok függvényében is próbára tett minden elérhető hangszert, több concertójában, de nagy passióiban és a h-moll misében is szólószerepre "kérte föl" az oboa d'amorét. A pompás D-dúr koncert előadói Heinz Holliger és a Camerata Bern együttese. Habár a szerzemény eredeti kottája elveszett, Bach – jó szokásához híven – később átültette csembalóra és zenekarra, így a zenetörténészeknek sikerült rekonstruálniuk ezt az elragadó muzsikát.
A D-dúr versenymű után az A-dúr oboa d'amore koncert 2. és 3. tételét halljuk Hans-Peter Westermann és a Camerata Köln felvételéről.