2021. 06. 04. 11:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Színházi disputa

Udvaros Bélára emlékezünk
Szerkesztő: Egri Bálint
A mai Színházi Disputában az egy éve elhunyt Udvaros Bélára emlékezünk.

Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

A különleges sorsú színházi rendező 1925. január 10-én született, Budapesten, 1949-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanulójaként szerezte meg diplomáját. Ezután pályája repülőrajtot vett, de - miután szerelembe esett Dévay Camilla színésznővel és feleségül vette - megpecsételődött a sorsa, ugyanis Dévay Camillát politikai okokból nemkívánatos személlyé nyilvánították. Az ötvenes években több évre mindkettejüket eltiltották szakmájuk gyakorlásától, majd 1957-ben végre állást kaphattak - vidéken, a Kecskeméti Katona József Színházban, ahol 16 évadot töltöttek. Ezután együtt szerződtek Békéscsabára is, Udvaros Béla 11 évad után innen ment nyugdíjba, pályája azonban korántsem ért véget.

Az ő nevéhez fűződik ugyanis a rendszerváltás után megalapított Evangélium Színház létrejötte is.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2021. 10. 22.
péntek
11:04

Színházi disputa

Georgita Máté Dezsővel a Kereki című előadásról
Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 09. 24.
péntek
11:04

Színházi disputa

Rusznák András, a Kaszás Attila-díj 2021-es győztese
Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 08. 27.
péntek
11:04

Színházi disputa

Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 07. 30.
péntek
11:04

Színházi disputa

A Kaszás Attila-díj 2021-es jelöltjei
Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 07. 02.
péntek
11:04

Színházi disputa

Actorfield | vendégek: Valcz Péter és Avar Zoltán
Szerkesztő: Egri Bálint

Épp ezt az adást nézed
2021. 05. 07.
péntek
11:04

Színházi disputa

Takarásban. Kovács Ildikó, a Katona József Színház öltöztetője, jelmeztárvezetője
Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 04. 09.
péntek
11:04

Színházi disputa

A magyarországi intézményes színészképzés története - 2. rész (Dr. Gajdó Tamás)
Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 03. 12.
péntek
11:04

Színházi disputa

A magyarországi intézményes színészképzés története - 1. rész (Dr. Gajdó Tamás)
Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 02. 12.
péntek
11:04

Színházi disputa

Takarásban - színházi háttérszakmák
Az ügyelő (vendég: Kálmán János -Thália Színház)
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2021. 01. 15.
péntek
11:04

Színházi disputa

Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Téma: Szabad Labor Drámaműhely (Balassa Jusztina, Somogyi Tamás)