2021. 06. 05. 09:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális magazin
Otthon, otthon című dokumentumfilm; Mikszáth: A sipsirica; Jankovics Marcellre emlékezünk
Szerkesztő: Fülöp Andrea
Május 25-én díszbemutató keretében mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínházban Nagy Anikó és Szabó Attila Otthon, otthon című dokumentumfilmjét, melynek előzetesét hallották az imént. Az alkotás a jezsuiták, a Párbeszéd Háza, valamint a Szőts István Filmműhely együttműködésében valósult meg. Az alkotók közül a főszereplő Sebestyén Renáta mellett Nagy Anikó rendező és Hajnal Gergely producer műsorunk vendége.

Műsorunkban a múlt szombaton, életének 80. esztendejében elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas Nemzet Művészéről, Jankovics Marcellről a másfél évvel ezelőtt kiadott életműkötetének bemutatóján készített riportunkkal emlékezünk meg.

Mikszáth Kálmán halálának 111. évfordulóján, szülőfalujában, a szlovákiai Szklabonyán nyitották meg a Mikszáth Kálmán Emlékház állandó kiállítását. A Szent Péter esernyője alatt című tárlatról, a Sipsirica című kisregényről, valamint a Mikszáth Kálmán Társaság működéséről dr. Kovács Anna irodalomtörténész mesél.

A műsor további adásai

2021. 07. 10.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális magazin
A Kodály Művészeti Fesztivál;
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületének gyümölcsei közül kettő: egy kötet és egy templomi rekonstrukció
Szerkesztő: Tóth János András

2021. 07. 03.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális magazin
Bélyegmúzeum; Pilinszky 100; Utas és holdvilág - Szerb Antal irodalmi túra; A vörös grófnő és Bács Ferenc a Bajor Gizi Színészmúzeumban
Szerkesztő: Fülöp Andrea

2021. 06. 26.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális magazin
Szerkesztő: Csuth Judit

2021. 06. 19.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális magazin
VIII. ZaKo Fesztivál | VII. Gallery Weekend Budapest | Borbiczki Ferenc | Watergate: Az időkripták rejtélye
Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 06. 12.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális magazin
A Pálosok kiállítása a Magyar Nemzeti Múzeumban;
A Pilinszky 100 sorozat;
és Rádiónk vendége a Párizsban élő erdélyi színművésznő, Szilágyi Enikő
Szerkesztő: Tóth János András

Épp ezt az adást nézed
2021. 05. 29.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális magazin
160 éve született Rippl-Rónai József. A Gunda c. dokumentumfilm már a mozikban. Új dallal jelentkezik Gyereknap alkalmából a Manó Swing.
Szerkesztő: Csuth Judit

2021. 05. 22.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális magazin
Műsorunk tartalmából: Napfonat, Dob+Basszus, Gyerekkel vagyok
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila

2021. 05. 15.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális magazin
- Lukács Sándor művészete;
- Nagy Gáspár Összesített versek című kötete;
- Előzetes a közeljövő beszélgetéseiből

Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Szerkesztő: Tóth János András

2021. 05. 08.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
„A Hauszmann-sztori”; Múzeumkerti séta; Kisszebentől a nagy motívumig - Csontváry meseszerű tájai
Szerkesztő: Fülöp Andrea

2021. 05. 01.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
85 éve született Lázár Ervin.Vendégeink Berg Judit író és Pirók Zsófia flamenco táncművész. A Nemzeti Táncszínház online programjait ajánljuk.
Szerkesztő: Csuth Judit

2021. 04. 24.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Törőcsik Mari emlékműsor
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra
Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila
Műsorvezető: Tóth Zsófia

2021. 04. 17.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Az Uffizi Képtár, a PIM Kazinczy Ferenc Múzeuma, az új, katolikus szellemiségű irodalom tankönyvek és A Pál utcai fiúk
Szerkesztő: Tóth János András

2021. 04. 10.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Minden Arany; Cseh Filmkarnevál; A füredi lány; Born in Auschwitz és a Centropa
Szerkesztő: Fülöp Andrea

2021. 04. 03.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

2021. 03. 27.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Témák: Térszínház (Bucz Hunor) | Szósátor (Majoros Nóra) | Friss Kossuth-díjasaink (Lovász Irén, Tátrai Tibor)
Szerkesztő: Egri Bálint