2021. 07. 29. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Kulákbánat – Karikatúra és történelem
Folklór, nyugalom, Káli-medence - KŐFESZT
Kassák a Kultéjen - Óbudai programajánló
Szerkesztő: Nagy György András
Tény: a Ludas Matyi, mint hetilap, már maga is a múlt része. Az agrár- és
társadalomtörténettel foglalkozó Tóth Judit azonban alapvetően nem ezért írt
könyvet azokról a karikatúrákról, amelyek témája a beszolgáltatás és téeszesítés
korában kuláknak bélyegzett gazdaréteg. A kötetből jól kiolvasható, hogyan
alakul a propaganda és a valóság viszonya, valamint kiérezhető a feszültség az
irányított gúny és a tragikus sorsok között. A szerzővel beszélgettem.

Két éve indult és világjárvány ide vagy oda szinte természetes módon bővült,
ám, ahogy a KŐFESZT alapítója leírta: nem változott egy cseppet sem. A
nyugalom fesztiváljának célja, hogy a Káli medence fővárosát és a térséget a
magyar folklór központjává tegye. Más szavakkal, hogy az idelátogatók
megismerjék és megszeressék a nemzetközileg is érthető anyanyelvet, ami csak
a magyaroké – hangsúlyozva a nyitottságot és a befogadást. Csúri Ákos Gerbei
Anitának foglalta össze mindazt, amit tudni kell az augusztus 4. és 8. között
zajló programsorozatról, amelyen önálló estjével ott lesz munkatársunk, Lázár Csaba is.

Hagyományteremtő céllal jött létre az Óbudai Kultéj is, a harmadik kerületi
intézmények összefogásával, mondhatni az Aquincumitól a Kiscellin át a
Vasarelyig. Az egyik lehetőség Bevett hardver- avantgárd szoftver címmel egy
különleges tárlatvezetés a Kassák Múzeumban. A helyszínen látogattam meg a
kérdés szakértőjét, Szeredi Merse Pál igazgatót.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2021. 08. 05.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Németh László drámája Rádiónkban Szerkesztő: Gerbei Anita

2021. 08. 04.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Lackfi János: Dupla medve - Poket Zsebkönyvek; Berettyán Nándor a Karinthy Színház új évadáról Fissz Feszt - Jankovics Marcell emlékére

2021. 08. 03.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Zenél a Kastély Fesztivál Gödöllőn; A 14.Ördögkatlan Fesztivál Baranyában; valamint a bourbon whisky kis kultúrtörténete Amerikából Szerkesztő: Tóth János András

2021. 08. 02.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Agria folyóirat, Inverz: Nyáresti táncestek és koncertek a Millennium Házában Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 07. 30.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Köblitz Birgit - A Napló | Karnyújtásnyira az univerzum - csillagásztábor | A nagyváradi Lila ákác Debrecenben

Épp ezt az adást nézed
2021. 07. 28.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Lila ákác (Nagyváradi Szigligeti Színház) | Képmás-estek | Kultúrmorzsák Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 07. 27.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Játék-Fesztivál a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában; Kultúrmorzsák rovat; és a 70 éves Magyar Állami Népi Együttes kiállítása Szerkesztő: Tóth János András

2021. 07. 26.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Karnyújtásra az Univerzum, csillagásztábor, FISSZ FESZT, Fiatalok Szabadtéri Fesztiválja, kultúrmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 07. 23.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta #IFeelSeen | Mennyek és Pokol | 9. Paloznaki Jazz Piknik

2021. 07. 22.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Birgit Köblitz a Hefter Galériában Szerkesztő: Gerbei Anita

2021. 07. 21.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Gördülő Opera | Dal+Szerző | #IFeelSeen Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 07. 20.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Az Újvidéki Színház következő évada az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatában; Kultúrmorzsák rovat; valamint a 9. Paloznaki Jazzpiknik kínálata Szerkesztő: Tóth János András

2021. 07. 19.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta - Fehér Nyúl sörfőzde - Böde Péter vándormeseíró mesetábora felnőtteknek - Vászolyi Nyár Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 07. 16.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Vendégeink: Palágyi Ildikó, INDIGO, Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Szabó István és Kaszányi Roland Szerkesztő: Kocsi Rita és Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila

2021. 07. 15.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A legenda még mindig változatlan – életjátékok Petrőczi Évától Hit, humor, hangjáték – lengyel drámák magyarul Folytassa Zsámbék! - programajánló Szerkesztő: Nagy György András