2021. 08. 30. 17:04 54 perc vallási műsorok

Magvetés

hitéletünk krónikája
Elhunyt Tarjányi Béla biblikus professzor
Szent István könyvhét a NEK idején
Önkéntesek szolgálata a NEK-en
A mély hitű festő, Molnár C. Pál és a NEK
Szerkesztő: Madocsai Bea
Augusztus 28-án hosszú, méltósággal viselt betegség után 79 éves korában elhunyt Tarjányi Béla biblikus professzor, aki a Szent Jeromos Katolikus bibliatársulat ügyvezető igazgatója volt. Ez év április 21-én már nagy betegen vette át a Pro Ecclesia Hungariae díjat a saját lakásán rendezett szűk körű díjátadási ünnepségen. A csaknem egy éve rögzített beszélgetéssel emlékezünk rá, melyben Szent Jeromosról és a Szentírás fordításairól beszélt.

Idén a Szent István könyvhét a NEK-hez kapcsolódik, helyszíne a Szent István bazilika előtti tér. Farkas Olivérrel, a Szent István Társulat igazgatójával beszélgetünk a magyar keresztény könyvkiadók legnagyobb hazai seregszemléjéről.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lebonyolításához nagyon sok önkéntes munkájára is szükség van. Az önkéntesekről, az önkéntességről Perényi Szilvia, ennek a területnek a felelőse beszél.

Csillag Évával Molnár C. Pálról és az ő 1938-as kongresszushoz való kapcsolatáról beszélgetünk, előtte áttekintetjük az Eucharisztikus találkozók történetét is.
A Ménesi út 65. szám alatt található Molnár C. Pál Műterem-múzeum újra nyitására 4-én, szombaton kerül sor öt órakor.

A műsor további adásai

2021. 10. 04.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
Egyházzenész-kántor-gitárosképzés (Gável András – Hegyi Barnabás)
Szinódus (Kunszabó Zoltán)
80 éves Horváth-Szabó Katalin emeritus professzor
Szerkesztő: Madocsai Bea

2021. 09. 27.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
NEK - a kongresszus értékelése - Erdő Péter bíboros
Isten Szolgája Esterházy János - Orosch János érsek
Szerkesztő: Madocsai Bea

2021. 09. 20.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
Domonkosok 800 - Merkl Hilda
Istenszeretők - Szemerédi Bernadett
NEK Lovári mise - Köllő Sándor
Bencés hivatás - Németh Benedek
Szerkesztő: Madocsai Bea

2021. 09. 13.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
NEK - Varga László püspök missziós színpadi beszéde
NEK - Áder János elnök tanúságtétele
Szerkesztő: Madocsai Bea

2021. 09. 06.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
Új mise pünkösdre - Szilas Imre
a Szent Efrém Férfikar a NEK-en - Bubnó Tamás
elsőáldozók a NEK-en: a szentségekről - Hiba György SJ
Szerkesztő: Madocsai Bea

Épp ezt az adást nézed
2021. 08. 23.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
Pápalátogatás 30 éve - Korzenszky Richárd
Összeállítás szent Bernát ünnepéről
NEK készület - Szőke Nikoletta,Takács Nikolas, Lakatos György
Szerkesztő: Madocsai Bea

2021. 08. 16.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
Nagyboldogasszony és születésnap - Maczkó Mária énekes
Szent Bernát - Bérczi Bernát apát
Szent István ünnepe és NEK - Tüskés Tünde
NEK - Sillye Jenő
Szerkesztő: Madocsai Bea

2021. 08. 09.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
Urunk színeváltozása - Puskás Attila atya
Szent Domonkos híres követői - Rosta István tudománytörténész
NEK - néptáncosok a megnyitón (Zsuráfszky)
Szerkesztő: Madocsai Bea

2021. 08. 02.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
NEK - cigánypasztoráció a középpontban (Dúl Géza atya)
KETEG - induló képzés (Baritz Sarolta Laura nővér)
Szt Ignác zsebkönyv (Tornya Erika nővér)
Szerkesztő: Madocsai Bea

2021. 07. 26.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
Közösség és konfliktuskezelés - Berkecz Franciska SSS
Kórházlelkész - Mihalovics Mihály
NEK története - Dolhai Lajos atya
Szerkesztő: Madocsai Bea

2021. 07. 19.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
- Öt éve püspök Pintér Gábor nuncius
- A NEK egyik arca: Sena Dagadu énekesnő
Szerkesztő: Madocsai Bea

2021. 07. 12.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
Szent Benedekről - Lothringer Éva SSS
Salkaházi Sára és az Eucharisztia - Németh Emma SSS
NEK a szervezők szemével
Szerkesztő: Madocsai Bea

2021. 07. 05.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
Szerkesztő: Madocsai Bea

2021. 06. 28.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
Medjugorje 40 éve
1938 - kiállítás Szegeden
Krisztus Inge
az öttömösi templom
jezsuita programok a NEK idején
Szerkesztő: Madocsai Bea

2021. 06. 21.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája
Együtt-látók imakönyve - Bieber Mária
NEK: linzi készület - Vencser László atya
Nemzedékeken át - Stupf Zsuzsanna
Szerkesztő: Madocsai Bea