NEK önkéntes Ney Yorkból. Kerekes Judittal Gerbei Anita és Tóth János András beszélget.
Összeállításunkban Fehérváry Jákó bencés szerzetest kérdeztük a Hungexpón zajló kongresszuson.
Riporter: Gerbei Anita és Tóth János András
Blanckenstein Miklóssal, a pestszentimrei Szent Imre templom plébánosával Gerbei Anita beszélgetett.
Évnyitó kirándulásra hozta az Egri Érseki Szent József Kollégium diákjait Czakó Tamás. Az igazgatóval a NEK-en Tóth János András beszélgetett.
Összeállításunkban Udvardy György veszprémi érseket, valamint Székely János szombathelyi megyéspüspököt kérdeztük a Hungexpón zajló kongresszuson.
Riporter: Gerbei Anita és Tóth János András
Szabó Konstantin görögkatolikus pappal, az ukrajnai Koncháza magyar és szláv híveinek lelkipásztorával Tóth János András beszélgetett.
Összeállításunkban Székely János püspök mai teremtésvédelmi fakultációjáról, valamint Varga Bibi tanúságtevő kongresszusi élményeiről hallhatnak.
Riporter: Gerbei Anita és Tóth János András
Házaspárok útja a Nemzetköz Eucharisztikus Kongresszuson is. A B pavilonban látható kiállításról Gerbei Anita kérdezte a Schönstatt Közösség vezetőit
Eucharisztia, spiritualitás, vesd össze szervezés, logisztika. Tarnóczi Lajos NEK önkéntessel Tóth János András beszélgetett.
A békesség napja
Erdő Péter bíborost, és Ternyák Csaba egri érseket kérdeztük.
Riporter: Gerbei Anita és Tóth János András
A magyar Máltai Szeretetszolgálat programjai a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnököt kérdeztük.
A Jazzation tagjaival Gerbei Anita beszélgetett a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való fellépéseikről.
Hogyan nyerj egy katolikust? Egy protestáns prédikátor és misszionárius útja a katolikus egyházba - Barbara Heilt Tóth János András kérdezte.
A Jóság napja
Veres Andrást, az MKPK elnökét kérdeztük a kongresszus első napján a Hungexpon.
Riporter: Gerbei Anita és Tóth János András