2021. 11. 18. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Beteljesedés és kiteljesedés – a fény ünnepe zenében
„Embernek röpülni boldogság” – kiállítás Latinovits Zoltánról
90 esztendős tudós, 70 éves gyűjtemény – Andrásfalvy Bertalan új könyve

Szerkesztő: Nagy György András
Beteljesült ünnep – ez Rákász Gergely koncertorgonista évzáró turnéjának címe. Nem véletlenül. A művész ugyanis pontosan tudja, s meg is akarja mutatni, mi vagy éppenséggel ki hozza el a reményt akár a legsötétebb reménytelenségben is. Sőt, hogy a teljesség mindenki számára elérhető.A december elsején kezdődő körút egyes állomásairól a www.rakaszgergely.hu honlapon lehet tájékozódni.

Kép: A "Sors" szimfónia első négy hangja, mint a szövetségesek győzelmének jelképe, egy II. világháborús plakáton

Latinovits Zoltán élete évei számát tekintve csonkának tűnhet, ám művészete mégis kiteljesedett. Az őt a pályára irányító Bajor Giziről elnevezett múzeum kiállítása (látogatható, a mindenkori járványügyi szabályok betartásával, szerdától vasárnapig 14 -18 óra között) alaposan rácáfol a Színészkirály két jóslatára: ez egyik hogy az „emléke is kivész” , a másik, hogy „varázsa megszűnik”. Gerbei Anita Gajdó Tamás színháztörténészt, a jövő nyárig tartó tárlat kurátorát kérdezte.

Kép: Néhány fotó a kiállítás anyagából (forrás: oszmi.hu)

November 17-én lett 90 éves Andrásfalvy Bertalan. A Széchenyi-díjas tudós hatalmas életműve – amelynek csak kicsiny szelete az egykori közéleti szerepvállalás – valóban teljesnek mondható. Ám ennek ellenére még ma is íródik. Pont a születésnapra jelent meg egy új kötet: egy a nyilvánosság előtt eddig ismeretlen népmesegyűjtemény, Mátyás király és a török basa címmel. A kötet szerkesztőjével, Tóth Gábor néprajzkutatóval beszélgettem.

Kép: Andrásfalvy Bertalan portréja (Petőfi Kulturális Ügynökség/ Bach Máté), A most megjelent kötet

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2021. 11. 25.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta J. Kovács Judit drámapedagógus, a Kerekítő foglalkozások megálmodója Szerkesztő: Gerbei Anita

2021. 11. 24.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szinyei Merse Pál-kiállítás - Magyar Nemzeti Galéria; Mispál Attila - Pilinszky-filmek;Pilinszky-fotótárlat - finisszázs a Műcsarnokban Szerkesztő: Ungvári Judit

2021. 11. 23.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Egy restaurált oltárkép Dunaföldvárról: Falkoner Ferenc festménye a Szent Anna Templomban; Kultúrmorzsák; Pozsgai Zsolt A király és a szűz című drámája a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházban Szerkesztő: Tóth János András

2021. 11. 22.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Gyöngyössy Imrére emlékezünk, Pilinszky János: Önéletrajzaim könyvajánló, Pilinszky prózai írásai a Rádiós Regénytárban Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 11. 19.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Zenei fúzió - Katalán rumba és a Gipsy Kings-hangzás találkozása Zene 2x47 húron - Hárfakoncert kastélyban Szentek és legendák- Árpád-házi Szt. Erzsébet legendás személyisége zenés színpadi műben Szerkesztő: Bicskei Bea

Épp ezt az adást nézed
2021. 11. 17.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Tandori Dezsőre emlékezünk Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 11. 16.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Az Operaház gyermekkarának és a Nemzeti Balettintézet növendékeinek új előadása János vitézke címmel; Kultúrmorzsák; Lakatos György hegedűművész és Czene Rudolf zongoraművész Mozart estje Szerkesztő: Tóth János András

2021. 11. 15.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Autóstoppal Lengyelországban: a Nap kiadó kötete, Kokeshi babák a fehérvárcsurgói Károly kastélyban, Kultúmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 11. 12.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Táncházak világa - Sebő Ferenccel Amit gondolsz, az van megfestve - Háy János új írásai összművészeti megközelítésben Eucharist and Friends dicsőítő koncert Szerkesztő: Tóth Zsófia

2021. 11. 11.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Musical Szent Erzsébetről Szerkesztő: Gerbei Anita

2021. 11. 10.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Kodály Kórus 50 | Kultúrmorzsák | Budapest-művelet Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 11. 09.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Fővárosi Nagycirkusz új előadása, az adventi hangulatú Csillagtánc; Kultúrmorzsák; Zs. Vincze Zsuzsának, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjének új kötete Tánc-Szín-Játék címmel Szerkesztő: Tóth János András

2021. 11. 08.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szent Márton-napi lampionos felvonulás a Sas-hegyen, a Nap kiadó könyvbemutatója, Kultúrmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 11. 05.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Klasszikusok - Cry Free - Deep Purple Cover Band és a Metro Club Theatre Olasz filmek, olasz gondolatok – tragédia, boldogság a mozivásznon Ünnepi nagykoncert - Budapesti Filharmóniai Társaság Zen Szerkesztő: Bicskei Bea

2021. 11. 04.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Csellóra nemzetek! – Fiatalok versenye a Thury-várban Filmszerű regények ismét a kézben – Gion Nándor újrakiadások Függetlenség és zene – Lengyel művek újrafelfedezése Szerkesztő: Nagy György András