A vasárnap muzsikusa

Fedezzük föl egy érdemein alul ismert és elismert komponista lenyűgöző szépségű alkotásait! „Az utolsó orosz klasszikus.” „Az orosz Bruckner.” Ezek és az ezekhez hasonlatos megfogalmazások az 1865 és 1936 között élt Alexander Glazunovra vonatkoznak – habár az elemzők Liszt és Wagner hatását is kimutatják, hallgatóiként pedig Mendelssohn hangjait is fölfedezhetjük szerzeményeiben. Chopintől indul el, és Rahmanyinovig jut el, sőt nála is tovább – olvassuk egy lemezkritikus értékelését. Nem szólva persze a hatalmas orosz örökségről. Glazunov egy tehetős kiadótulajdonos családjában látta meg a napvilágot, elsőrangú zenei neveltetéséhez így minden körülmény adott volt – újabb párhuzam gyanánt Mendelssohnnal. Egyformán jól játszott hegedűn, zongorán, kürtön, trombitán, harsonán, klarinéton és egy sereg ütőhangszeren. A csodagyermek tehetségére Balakirev figyelt föl, aki nem kisebb komponistához vitte el, mint Rimszkij-Korszakov. Csakhogy a zeneleckék hamar véget értek: a mester kijelentette, hogy nem tud többet tanítani a fiúnak, mint amit magától is tud… Glazunov életművében szimfóniák, szimfonikus költemények, két zongora-, egy hegedű- és egy szaxofonverseny, balettzenék, zongoradarabok és kamaraművek sokasága vár az újrafölfedezésre. 1905-től igazgatta a Szentpétervári Konzervatóriumot, és bár 1928-ig kitartott, végül Nyugatra menekült a sztálini rezsim elől, amely konzervatívnak bélyegezte muzsikáját. Svájcban halt meg, annyi emigránstársához hasonlóan minden hangjában ápolva az orosz anyaföld emlékét. Most áradó, B-dúr ötödik szimfóniáját halljuk a Belga Nemzeti Zenekar és Walter Weller pazar előadásában.

Glazunovtól mára 1. zongoraversenyének variációs zárótételével búcsúzunk. A Belga Nemzeti Zenekar és Walter Weller fölvételének szólistája: Severin von Eckardstein