2021. 12. 30. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Írni a közösségért - avagy egy Örökség-díjas öröksége
A levélgőzölő és társai – avagy egy diktatúra hagyatéka
A feldolgozástól a tiszta forrásig – avagy Bartók Góbé módra

Szerkesztő: Nagy György András
„Szinte mindenütt megemlítik, hogy költő, publicista, író, újságíró, műfordító. Csakhogy sehol sem arra helyezik a hangsúlyt, hogy gondolkodó ember.” Ez a két mondat is elhangzott akkor, amikor az idei Magyar Örökség-díjasok egyikeként Kövesdi Károly felvidéki alkotó is átvehette az elismerést. A palócföldön született szerző az indoklás szerint közírói szolgálatával érdemelte ki a kitüntetést.

A diktatúra természetesen nemcsak a művészetekre hatott. Sajátos hagyatékát Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának első állandó kiállítása dolgozza fel. A tárlat bemutatását két héttel ezelőtt már megkezdtük. A színek szerint csoportosított anyagban akkor - szinte jelképesen - a fehéren és a feketén, a társadalom ellenállásán és a megtorláson már túljutottunk. A folytatásban kalauzunk továbbra is Cseh Gergő Bendegúz történész, az ÁBTL főigazgatója. A tárlat pontos látogathatóságáról az abtl.hu honlapon lehet tájékozódni.

Különleges zenei albummal hívta fel magára a figyelmet a Góbé zenekar. Bartók
Béla 1931-ben született „44 duó két hegedűre” című művét népzenei forrásanyagokkal egészítik ki. Arról, hogy ez pontosan mit jelent, az együttes egyik alapító tagjával, Vizeli Mátéval Egri Bálint készített felvételt.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2022. 01. 06.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Dévény Mária egykori zenei szerkesztőnkre emlékezünk Szerkesztő: Gerbei Anita

2022. 01. 05.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szigethy Gábor: Pikáns zsoltár - Mezei Mária c. könyve | Kalász Mártonra emlékezünk Szerkesztő: Egri Bálint

2022. 01. 04.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Kossuth- és József Attila- díjas költő és prózaíró - rádiónk kulturális szerkesztőségének első vezetője - Nagy Gáspár, 15 éve, hogy fizikai valójában nincs közöttünk. Rá emlékezünk. Szerkesztő: Tóth János András

2022. 01. 03.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Holnap kiadó: Mesék az Operából sorozat Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 12. 31.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Álom luxuskivitelben - Párisi Udvar Ecet és méz - V. Kulcsár Ildikó kötete Hipnagógia - Papp-Für János kötete Szerkesztő: Bicskei Bea

Épp ezt az adást nézed
2021. 12. 29.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Domus Aurea - időutazás Rómában; Többé sehová Nélküled - új Neonhal-klip; Kultúrmorzsák Szerkesztő: Ungvári Judit

2021. 12. 28.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Az idén szeptemberben elhunyt Olescher Tamás festőművészre, a Vizivárosi Galéria vezetőjére emlékezünk Szerkesztő: Tóth Zsófia

2021. 12. 27.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta XIV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, Guido Tonelli: Genezis Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 12. 24.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Egy különleges karácsonyi dalt, egy Erzsébet királynét bemutató kiállítást, és a Jazzation ünnepi dupla koncertjét ajánljuk Szerkesztő:

2021. 12. 23.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Sportszelfie, Misztrál koncert, Magyar Passió-Bucz Magor Szerkesztő: Gerbei Anita

2021. 12. 22.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A magyar színházak Trianonja - emlékmű a Nemzeti Színházban Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál - mintegy száz artistával januárban Agyagtól lélekig - Thury Levente gólemfigurái a Műcsarnokban Szerkesztő: Ungvári Judit

2021. 12. 21.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Két könyv: Böjte Csaba testvér füveskönyvének második kötete és a Magyar Művészeti Akadémia kötete az egykori elnökéről, Fekete Györgyről; valamint Kultúrmorzsák Szerkesztő: Tóth János András

2021. 12. 20.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Tehetségek Magyarországa: visszatekintés 2021-re, Kohut-Görömbei Luca üvegékszerei, Szabó Magda írásai a Rádiós Regénytárban Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 12. 17.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Egyedi, karácsonyi szimfonikus koncertshow Középkori művészet a Szamos mentén Magyar Örökség Díjátadó ünnepségen Szerkesztő: Bicskei Bea

2021. 12. 16.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A múlt titkai a jelen fényében - dokumentumok és tárgyak az állambiztonsági levéltárban Csuhé, esztergált fa, tűzzománc – jászolkiállítás a Bazilikában Mosollyal nézni a jövőbe - jazz és ballada Szerkesztő: Nagy György András