2022. 04. 07. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
A hazavezető hit – Papként a szovjet lágervilágban
Egy erdélyi Tibetben – Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei
A gyógyító zene – Orvosok koncertje
Szerkesztő: Nagy György András
„A Szovjetunió tíz évig mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok 91 évesen, de hol van a Szovjetunió?” Mondta tragédiák érlelte humorával 2007-ben Olofsson Placid. A bencés szerzetes az egyike volt azoknak, akiket hitük, papi-lelkészi mivoltuk miatt hurcoltak lágerbe. Ők bíztak a megtartó Istenben, s így a kényszemunkatáborok embertelen körülményei közt is megtartották az emberséget. Sorsukat – és a kort, amiben éltek – egy Húsvét után megjelenő könyv mutatja be. A „Tebenned bíztunk eleitől fogva” – Egyházi személyek a GULAG fogságában című kötetről a szerkesztővel, Kovács Emőke történésszel álltunk meg beszélgetni egy utcai emléktáblaavatást követően.

"Égő zarándok, vakmerő apostol.” Vagy: „tudós csavargó”. A költői megnevezések mellett Kőrösi Csoma Sándorról írtak már úgy is, mint a hiteles emberi léthez nélkülözhetetlen közös pont megtalálására indult székely-magyar vándorról. Nemzetközi ismertségével csak az vetekszik, amit nem tudunk róla. Nem véletlen hogy az életét, munkásságát feldolgozó új könyv bevallottan rendhagyó legendárium, amely népmesei elemekkel és humorral szövi át. (Címlapja is mintha egy mesekönyv illusztrációja lenne, székely motívumokat felhasználva.) A szintén erdélyi szerzővel, Molnár Vilmossal Fazekas Gyöngyvér beszélgetett.

Orvosok, akik egyben zenészek. Aki megtapasztalták a járványidőszakot, a tragédiákat, de még azt is, miként léphetnek túl saját félelmeiken. Tettekre sarkalta őket a helyzet, amikor egy felnőttnek sem könnyű, de még nehezebb gyermeknek lenni. Ezért, illetve a COVID miatt félárván maradt gyermekek valamint az ukrajnai háború elől menekülő családok megsegítésére lépnek fel egy jótékonysági koncerten, április 9-én, szombaton 18 órától a Párbeszéd Házában. Az egyik szervezőt Dr. Lehoczky Hajnalkát Temesfői Mátyás kérte mikrofon elé.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2022. 04. 14.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Össznemzeti Zarándokvonat Szerkesztő: Gerbei Anita

2022. 04. 13.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta J. Kovács Judit drámapedagógus, a Kerekítő megálmodója Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 04. 12.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Feltámadás, Hit – Zene, Teremtés; A lélegző vonal; zenetörténeti előadás és kortárs művészeti díjátadó Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2022. 04. 11.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Táncelőadás Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című művéből | Az Ezüst tó - Kurt Weill elfeledett operája | Kultúrmustra (a Vigilia áprilisi számáról) Szerkesztő: Egri Bálint

2022. 04. 08.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Klebelsberg Kastély megújulása és programjai; Bartók Tavasz; Artphoto Galéria Szerkesztő: Gyarmathy Dóra és Zsoldos Szilvia

Épp ezt az adást nézed
2022. 04. 06.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Budapest RITMO, Magyar Nemzeti Múzeum: Herczog gyűjtemény, Kultúrmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 04. 05.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Jezsó Ákossal készülő könyvéről beszélgetünk Turek Miklós versszínházi előadása a Magyar Költészet Napján Schnell Ádám színművész Tamási Áron novelláiról beszél, melyeket ő olvas fel sorozatunkban Szerkesztő: Tóth Zsófia

2022. 04. 04.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Csodaceruza folyóiratról (Sándor Csilla) | Kultúrmustra (Csodaceruza 124.) | DIA hangoskönyvek (Radics Péter) Szerkesztő: Egri Bálint

2022. 04. 01.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Mozart-nap a Zeneakadémián Concerto Budapest szervezésében. Telemann burleszkjei az Óbudai Társaskörben a Simplicissimus Kamaraegyüttes előadásában. A MÜPA jövő évadának kiemelkedő eseményeiből. Szerkesztő: Szabó Csilla

2022. 03. 31.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Budapest Táncfesztivál-Velekei László Szerkesztő: Gerbei Anita

2022. 03. 30.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Nemzeti Múzeum új kamarakiállítások, Fabiny Tibor: Isten maszkjai - Luther olvasása közben, Kultúrmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 03. 29.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Kötet az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Csikos Sándor színművészről; Új sorozat Rádiós Regénytárunkban Tavasz címmel Fekete István tollából; valamint Bélyeg világkiállítás a Groupama Arénában Szerkesztő: Tóth János András

2022. 03. 28.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Kelecsényi László Mesterfogás - felolvasószínház; Pilló Ákos A földút című kiállítása; Kultúrmustra - Napút online Szerkesztő: Ungvári Judit

2022. 03. 25.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Egy hihetetlen élettörténet -„A mindenség elmélete” színpadon V4 Építész Diplomadíj - Kongresszus az építészet jövőbeni természetéről Segítség a bajban - Jótékonysági árverés Kápolnásnyéken Szerkesztő: Bicskei Bea

2022. 03. 24.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Egy archívum a jelenért és a jövőért – Néptánc Tímár módra Történelmi kultúrmorzsa – Arany László Megoldjuk okosan – Alkalmazások a könyvtárból Szerkesztő: Nagy György András