2022. 05. 04. 17:30 24 perc aktuális és hírműsorok

Kerengő

külpolitikai beszélgetések

Ukrajnai háború: fegyverarzenál, utánpótlás, atomfenyegetés
Nagy-Britannia ezentúl Ruandába telepítené illegális migránsait és menedékkérőit
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
1. Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov a harmadik világháború veszélyére figyelmeztetett egy múlt heti televízió interjúban, és nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy Oroszország taktikai atomfegyvert vethet be. Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy 33 milliárd dollárt kíván felszabadítani Ukrajna számára, ebből 20 milliárdot fegyverekre (eddig mintegy 5 milliárd dollár értékű fegyverszállítmány érkezett nyugatról Ukrajnának). Hogyan áll jelenleg a két fél hadi ereje, mennyire valós a háború kiszélesedésének és az atomfegyver bevetésének a veszélye? Szakértőnk Jójárt Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa.

2. Nagy-Britannia menedékkérők tízezreit telepítheti Ruandába egy új partnerség keretében, amelynek értelmében bárki, aki idén január elseje óta illegálisan érkezett a szigetországba, áttelepíthető lesz Ruandába. A tervek szerint a menedékkérők kérelmük pozitív elbírálás esetén sem Nagy-Britanniában, hanem csak Ruandában kapnának letelepedési jogot. A megállapodást élesen kritizálja az ellenzék és az anglikán egyház is. A háttérről Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatóját kérdezzük. (A fotón Kigali egyik belvárosi utcája látható).

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2022. 05. 11.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 05. 10.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Kína és az orosz-ukrán háború. Kína a nevető harmadik? (Ha az USÁ-t nem számítjuk...) És persze ott vannak még a gazdasági kérdések. Meg Tajvan. Vendégünk <i>Salát Gergely</i>, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Szerkesztő: Sályi András

2022. 05. 10.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések A <i>szellemi tulajdon</i> védelme, és a háború. Szankcióra szankció! De ki védi a védjegyeket, szabadalmakat, és más - a szellemi tulajdon témakörébe tartozó - dolgokat? A műsor vendége <i>Pomázi Gyula</i>, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke. Szerkesztő: Sályi András

2022. 05. 06.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Nemes Nagy Ágnes versantológia bemutatója Párizsban - Tüskés Anna irodalomtörténésszel beszélgetünk Szerkesztő: Sallai Éva

2022. 05. 06.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések JOGSEGÉLY. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2022. 05. 04.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Gazdasági és Költségvetési stabilitás a háború árnyékában Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 05. 03.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések A gazdaság helyzete a számok tükrében. Koronavírus járvány után, a háború árnyékában. Vendégünk <b>Kiss Imre</b> elemző közgazdász, a <i>moneymoon.hu</i> ügyvezetője. Szerkesztő: Sályi András

2022. 05. 03.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Hetvenhét évvel ezelőtt még tartott a II. világháború, de Berlin már elesett. Magyarországon pedig április 11-én lett vége a háborúnak. Milyen volt a magyar ellenállás? A mítoszok és a valóság. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága szervezésében tartottak a témáról tudományos konferenciát. Szerkesztő: Sályi András

2022. 04. 29.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Pillantás a cigányzenére - folytatjuk beszélgetésünket dr. Suki András Bárczy István-díjas zongoraművész tanárral Szerkesztő: Sallai Éva

2022. 04. 29.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Európa gáz-és olajellátása. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 04. 27.
szerda
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések A Rajkó módszerről dr. Suki András zongoraművész tanárral beszélgetünk Szerkesztő: Sallai Éva

2022. 04. 27.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 04. 26.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Zivataros időkben az ingatlan a menedék azok számára, akik a pénzüket szeretnék biztonságban megőrizni. Koronavírus járvány után, európai háború közepette hol tart a magyar ingatlanpiac? Szerkesztő: Sályi András

2022. 04. 26.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Talán épp ott áll ma a különleges nemzetközi díjakkal elhalmozott <i>Zene háza</i>, ahol elszánt környezetvédők sátoroztak egykoron, hogy megvédjék a Városligetet a "barbár pusztítástól". Szerkesztő: Sályi András

2022. 04. 22.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Dr. Szekér Nóra történésszel, a Miniszter a frontvonalban - Zsindely Ferenc naplója című kötet szerkesztőjével beszélgetünk Szerkesztő: Sallai Éva