2022. 07. 10. 16:04 24 perc néprajzi és anyanyelvi műsorok

Nyelvédesanyánk

anyanyelvi rovat

Egy nyelvész, akit jó embernek találtak – avagy a háború és a tudomány
"Hunglish" – avagy anglicizmusok a magyarban
Játékunkban még mindig aratunk

Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Minden évben a Zengőn nyíló bánáti bazsarózsa virágzásának idején adják át a „Jó ember”- díjat. Ebben az esztendőben az elismerést egy az Ungvári egyetemen dolgozó nyelvész kapta –egyrészt a kárpátaljai magyarságért végzett munkájáért másrészt szociális tevékenységéért. Nagy Natália az oktatás és a kutatás mellett még a háború előtt szeretetkonyhát kezdeményezett az idősek számára, a fegyveres konfliktus kiterjedése óta pedig mindent megtesz a keletről érkező – ahogyan ő mondja- vendégekért. Telefonon tudtunk beszélni.

Ha azt halljuk, hogy angol-magyar, akkor manapság leginkább a labdarúgás jut eszünkbe, avagy a futball. A sportnyelvben annak idején sok idegen kifejezés honosodott meg, s időbe tellett a kiváltásuk a megfelelő magyar szóval. Van ennek egy természetes ritmusa – és van, amikor fordítás helyett inkább csak a keveredés-kavarodás hallható-olvasható. H. Tóth Tibor nem ment el szótlanul a jelenség mellett.

Kép: Nagy Natália a Kárpáti Igaz Szó felvételén

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2022. 08. 14.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Nyíri Péter portréja
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 08. 07.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

A helynevek bűvöletében - nyelvészportré
Számadás a számról - jegyzet
Játékunk továbbra is nyári szünetet tart

Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 07. 31.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Kövecses Zoltán nyelvész portréja
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 07. 24.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Argentínában magyarul – avagy a nyelv lelki átélése
Akik a felelősért felelősek - jegyzet
Játékunk nyári szünetre megy

Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 07. 17.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

A Spirit Színház Felnőtt Színházi Csoportjának vezetője, Kocsis Judit
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Épp ezt az adást nézed
2022. 07. 03.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Lámpaláz
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 06. 26.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Nem lila, de nem is fekete-fehér – avagy a nyelvészet és a színek
A félkész nem egész – jegyzet
Játékunkban most kaszára kapunk

Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 06. 19.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Kiss Gábort, a Tinta Kiadó igazgatója 2. rész
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 06. 12.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Haza-találás – Egy kárpátaljai nyelvész Szombathelyen
Vegyük észre, hogy észre vegyük! - Jegyzet a szórendi rendetlenségről
Játékunkban egy védőszentről szól a vers

Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 06. 05.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Kiss Gábor nyelvész a Melyiket válasszam?! című könyvről
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 05. 29.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Kinek hírét költő keltette – Horger Antal valósága
Az aktuális aktualitása – jegyzet
Játékunk vers dióhéjban
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 05. 22.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Szűzanya-Mária Medgessy S Norbert
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 05. 15.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

A néző ért, ha a nézőért? – Színpadi magyar

Szám-e a számára, rész-e a részére - jegyzet

Mostani rejtvényünk estidéző

Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 05. 08.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Prof. Kövecses Zoltán kognitív nyelvész
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2022. 05. 01.
vasárnap
16:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

A változatosság nemcsak gyönyörködtet – a dialektusaiban élő nyelv
Habosítjuk a habot – jegyzet
Játékunk az Anyák napjához kapcsolódik
Szerkesztő: Nagy György András
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa