2022. 07. 25. 20:04 10 perc irodalmi és versműsorok

Miért szeretem?

vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről

Dugonics András életművéről
Szerkesztő: Kövér Tamás
A szerzőről az a sommás mondat szerepel - kissé szűkkeblűen - mindenütt, hogy ő írta az első magyar regényt, az Etelkát. A fiatalokkal szót értve, ne hagyjuk, hogy mindez csupán egy adat maradjon. Az első és népszerűvé lett magyar regény írója piarista szerzetes és tanár volt, eposzokat is fordított a bécsi, II. József kezdeményezte nyelvrendelet idejében, amely a magyar nyelvet alkalmatlannak tartotta az államélet és a kultúra működtetésére, s helyette "modernizálásként" a latin helyett a német használatát szorgalmazta ebben az időben. Ilyen körülmények között lépett fel, újított, fordított, és lett regényszerző Dugonics András. Később az Etelka sikere nyomán a főhősnő leányának életéről is regényt irt. A korszak fősodratú nézeteit is helyükön kezelte - ezzel is példakép ma is. A görög legendáriumot, Odusszeusz hányattatásait és Bölcs Leo Taktikáját is alig ismernénk nélküle. Forrásai közt ott volt a Gesta Hungarorum is, amikor hazafias műveket irt.

A képen: Dugonics András szobra Szegeden

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2022. 08. 01.
hétfő
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről A cancel culture jelenségről - filmekkel, viccekkel és történelemmel illusztrálva... Szerkesztő: Kövér Tamás

2022. 07. 29.
péntek
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Illés György Kazinczy Ferencről Szerkesztő: Kövér Tamás

2022. 07. 28.
csütörtök
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 07. 27.
szerda
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Babits Mihály: Messze...messze... - lehet-e a mindent megismerés vágyával utazni? Szerkesztő: Mihályi Anikó

2022. 07. 26.
kedd
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Kosztolányi Dezső: Édes Anna (Moviszter doktor tanúvallomása) Szerkesztő: Borsodi Heni

Épp ezt az adást nézed
2022. 07. 22.
péntek
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről A SASFIÓKRÓL Szerkesztő: Kövér Tamás

2022. 07. 21.
csütörtök
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 07. 20.
szerda
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Homérosz: Odüsszeia - az utazás értelmezése a műben Szerkesztő: Mihályi Anikó

2022. 07. 19.
kedd
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Móra Ferenc két elbeszélése Szerkesztő: Borsodi Heni

2022. 07. 18.
hétfő
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről KARINTHY FERENC - FREUDRÓL ÉS KÖVETŐIRŐL Szerkesztő: Kövér Tamás

2022. 07. 15.
péntek
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Karinthy Ferenc - a Rajk-perről Szerkesztő: Kövér Tamás

2022. 07. 14.
csütörtök
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Vajda János; Hajón Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 07. 13.
szerda
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Balogh Virág Katalin: És lőn világosság... Szerkesztő: Mihályi Anikó

2022. 07. 12.
kedd
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Arany János: Vásárban Szerkesztő: Borsodi Heni

2022. 07. 11.
hétfő
20:04

Miért szeretem?

Vallomások irodalomról, művekről, szerzőkről Illés György - Gárdonyi Gézáról Szerkesztő: Kövér Tamás