2022. 08. 12. 17:30 24 perc aktuális és hírműsorok

Kerengő

közéleti beszélgetések

36. Mesterségek Ünnepe augusztus 19-21. - Igyártó Gabriellával, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége igazgatójával beszélgetünk
Szerkesztő: Sallai Éva
Augusztus 19. és 21. között idén 36. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét a Budai Vár polgárvárosi részén. A rendezvény programjairól Igyartó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége igazgatója tájékoztatja hallgatóinkat.
A fesztivál idei díszvendége Dél-Korea, kiemelt témája a faművességhez kapcsolódó mesterségek bemutatása. Az érdeklődők közel ezer hazai és külföldi kézműves munkájában gyönyörködhetnek a kárpát-medencei kézművesség legnagyobb ünnepén, melynek keretében hazánk legkiválóbb népzenészei, világzenészei és néptáncegyüttesei lépnek fel. A Hagyományok Háza Dísz téri Fabatka Porta népi játszótéren bábszínházzal, ölbéli játékokkal, mesemondókkal, gyerekkoncertekkel, tánctanítással és kézműves-foglalkozásokkal várják a legkisebbeket. Az Állami Ünnepség programsorozat részeként a rendezvény ingyenesen látogatható.
(fotók: www.mestersegekunnepe.hu)
Zenei szerkesztő: Varga Ramona.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2022. 08. 19.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Szent István király törvényei Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 08. 17.
szerda
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Dr. Szijártó Istvánnal, a Százak Tanácsa ügyvivő elnökével a 25 éves civil szervezet tevékenységéről beszélgetünk. Szerkesztő: Sallai Éva

2022. 08. 17.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Az elmúlt hetek közéleti eseményei Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 08. 16.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András

2022. 08. 16.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András

Épp ezt az adást nézed
2022. 08. 12.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Kovács Örssel, a Rubicon Intézet tudományos munkatársával, a Szent Imre Gimnázium történelemtanárával beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 08. 10.
szerda
17:30

Kerengő

Külpolitikai beszélgetések Viszály Koszovóban, feszültség Tajvanon. Újabb háborúk réme fenyeget? Szerkesztő: Pozsgai Nóra

2022. 08. 10.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Dr. Horváth Lászlóval, az ELTE Görög Tanszékének docensével, az Eötvös József Collegium igazgatójával beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 08. 09.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András

2022. 08. 09.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András

2022. 08. 05.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Elhunyt Sárosi Bálint, a magyar és nemzetközi népzenekutatás Prima Primissima-díjas tudósa. Szerkesztő: Sallai Éva Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2022. 08. 05.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Jogsegély Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 08. 03.
szerda
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Csontváry Kosztka Tivadar festőművész kézírásának üzenete - W. Barna Erika kézíráskutató, grafológus szakértővel beszélgetünk Szerkesztő: Sallai Éva

2022. 08. 03.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Az elmúlt hetek bel- és külpolitikai történéséit értékeli Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemző. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 08. 02.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András