Kurmai Ráti Szilvia Kárpátalja egyetlen mesemondója. Nyíri Kata beszélgetett vele.
A pajtában az egykori pajtások örömére sok csoda látható. Időutazásra hív Bakonybélbe Szerdahelyi Csongor, segítője a tájház egyik munkatársa, Resze Zsuzsanna.
Négyfős, négy országból érkezett nemzetközi kapucinus közösség telepedett meg augusztus elején az ősi kapucinus kegyhelyen, Máriabesnyőn. Az új plébánossal, Virth Józseffel Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Mit keresnek egy magyarországi falusi tájházban az indiánok? Szerdahelyi Csongor riportja.
A Magyar Egyháztörténeti Vázlatok című folyóirat felelős szerkesztője, a nyugalmazott múzeumigazgató történész, Zombori István szól a legutóbbi szám kapcsán
Porciunkula, vagyis Angyalos Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódóan ünnepelték a bácskai Horgos határában lévő Domus Pácis lelkigyakorlatos ház alapításának 25. évfordulóját
Szendrei Miklós ferences, a Margit körúti templom legendás gyóntatója augusztus 8-án töltötte be nyolcvanadik életévét
A Váci Szent Kereszt ferences templom életéről Juhász Péterrel, a templom lelkipásztori tanácsának korábbi vezetőjével Szerdahelyi Csongor riportja Riporter: Szerdahelyi Csongor
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Credo verséneklő együttes. Megalakulásuk idején szigorú cenzúra volt Kárpátalján, sokszor csak dalban lehetett kimondani az igazságot. A Credo feladatának tekinti a magyar értékek és kultúra ápolását és megőrzését. Nyíri Kata összeállítása. Riporter: Nyíri Kata
Augusztus 20-án Szentkúton az ünnepi szentmise újmise lesz. A celebráns pedig 130 kilométert gyalogol 130 társával Esztergomtól a kegyhelyre. Szerdahelyi Csongor beszélgetett a fiatal ferencessel.
Kárpátaljai díjazottjai is vannak a XXX. Kisjankó Bori Hímzőpályázatnak. Nyíri Kata összeállítása.
Balázs Jeromossal, a hamarosan útnak induló ferences ifjúsági zarándoklat útvonalának első felét járjuk be gondolatban Szerdahelyi Csongor riportjában.
Afganisztánról szervezett konferenciát a múlt héten a Migrációkutató Intézet, a Scruton és a Mathias Corvinus Collegium. Az elhangzottakról Novák-Varró Virággal, az Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédjével Szerdahelyi Csongor beszélgetett.