2022. 09. 21. 17:30 24 perc aktuális és hírműsorok

Kerengő

külpolitikai beszélgetések

1. Kazahsztánról a pápalátogatás kapcsán
2. Olasz, nő, anya és katolikus - Giorgia Meloni, a vasárnapi olaszországi választás esélyese
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
1. A Világvallások Kongresszusát már hetedik alkalommal rendezték meg Kazahsztánban, de a Szentatya most először vett részt rajta. A rendezvény első napján, szeptember 14-én tárgyalások, közös imádság és egy pápai szentmise szerepelt a programban. A kongresszus kongresszuson tartott beszédében Ferenc pápa a békéért szólalt fel. „Ideje megtanulnunk nem elmélyíteni az ellenségeskedést, és nem támogatni a szemben álló tömböket. Olyan vezetőkre van szükségünk, akik a nemzetközi színtéren a népek közötti kölcsönös megértést és párbeszédet segítik elő” – mondta. A pápalátogatás apropóján megkérdezzük, milyen ország Kazahsztán, miért fontos számára a vallásközi párbeszéd, hogyan viszonyul az ukrajnai háborús felekhez, és milyen a kapcsolata Magyarországgal. Szakértőnk Vasa László, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, és a Széchenyi István Egyetem professzora.

2. Olasz, nő, anya és katolikus – így mutatja be magát Giorgia Meloni a szeptember 25-én tartandó olaszországi választások esélyese. A 45 éves jobboldali politikus azt vallja, hogy a család mindennél fontosabb, és az egész életet keresztény hitre alapozva kell élni. Nőiességét felvállalja, de nem feminista, családszerető, és nagyon fontosnak tartja, hogy jó viszonyt ápoljon a Szentszékkel és személyesen Ferenc pápával. Alig több mint tíz éve alapította pártját, az Olaszország Testvéreit, amely a két évvel később tartott választásokon épphogy elérte a 2 százalékot. Mára viszont a jobboldali erők, vezető pártjává vált. Miért lett ilyen népszerű Giorgia Meloni, mit kezd majd az Olaszországot rendkívüli módon megterhelő migránsválsággal, az energiaválsággal, hogyan áll az ukrajnai háborúhoz, és amennyiben ő lesz a miniszterelnök, hogyan alakul majd Hazánk és Olaszország kapcsolata? Molnár Annát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárát kérdezzük.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2022. 09. 28.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 09. 27.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Merre tovább Olaszország? Választások után, brüsszeli fenyegetés árnyékában. Vendégünk <i>Szomráky Béla</i> Olaszország szakértő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense. Szerkesztő: Sályi András

2022. 09. 27.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések A magyar gazdaság helyzete - most. Ahogy a <i>60. Közgazdás-Vándorgyűlés</i> résztvevői látták. Szerkesztő: Sályi András

2022. 09. 23.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések A Boldogasszony Iskolanővérek iskolája Szegeden - a Karolina Szerkesztő: Sallai Éva Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2022. 09. 23.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Vendég: Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi egyházmegye megyés püspöke. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2022. 09. 21.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések A biogáz-termelés helyzete és jövője Magyarországon Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 09. 20.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések "Fiatal, diplomás, nő és gyermeket akar" - egy tudományos igényű felmérés a 15-29 év közötti fiatalok körében. Vendégünk <u>Székely Levente</u>, a Mathias Corvinus Collegium <i>Ifjúságkutató Intézet</i>ének igazgatója Szerkesztő: Sályi András

2022. 09. 20.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések "Békésen tapostam a pedált a kerékpáros sávban, amikor egyszer csak elsüvített mellettem valami. A hátulját láttam: roller. Elektromos roller. " Szerkesztő: Sályi András

2022. 09. 16.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Négy nemzedék a tudomány szolgálatában - T. Erdélyi Ilona irodalomtörténésszel folytatjuk beszélgetésünket családja történetéről Szerkesztő: Sallai Éva Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2022. 09. 16.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Váradi Gyula vezérőrnagy és társai hadbírósági pere. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 09. 14.
szerda
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Gárdonyi 100 - vendégünk Keller Péter, az író dédunokája Szerkesztő: Sallai Éva Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2022. 09. 14.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 09. 13.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések "Világvége helyett - Tények a klímaváltozásról és a megvalósítható klímapolitikáról". Ez a könyv címe, mely a mai műsor apropója. Szerkesztő: Sályi András

2022. 09. 13.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések <i>Esterházy János</i>, a XX. század legjelentősebb felvidéki magyar politikusa. A trianoni béke megkötése után nem települt át magyarországi birtokaira, hanem az akkor megszülető Csehszlovákiában politikusként szolgálta a kisebbségbe szorult magyarságot. Szerkesztő: Sályi András

2022. 09. 09.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések "Hiszem, hogy aki kézen fog egy gyermeket, máris tett valamit a jövőért.”- beszélgetés Herczegh Anita asszonnyal Szerkesztő: Sallai Éva Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince