Ukrajnai háborúról készült amerikai dokumentumfilmet mutatnak be november 3-án Budapesten. A film magyar forgalmazójával, Sós Ágnessel, Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Tímár Asztrik csíksomlyói kegyhelyigazgatót, ferences szerzetest, hivatása kialakulásáról és az erdélyi ferences helyekről, Szerdahelyi Csongor kérdtezte.
Megszokott nyitvatartással és szolgáltatásokkal továbbra is várja olvasóit a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Miért tartották fontosnak a közlemény megjelentetését?
Október 22-én, Liszt Ferenc születésnapján 9 koncertből álló hangverseny-sorozat indul a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia- templomban
Somorjai Ádám bencés egyháztörténész 70 éves, születésnapja alkalmából 36 történész által írt tanulmánykötet jelent meg
Legutóbbi Einsiedelnben, a svájciak nemzeti kegyhelyén tartották az európai nemzeti kegyhelyeket összefogó Máriás Háló találkozóját
Kétszáz menekültnek nyújtanak segítséget a Debrecen melletti Dorcas kempingben, a háború elől menekülő ukrajnai családok részére. Nyíri Kata összeállítása.
"A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér". Jótékonysági hangversenyt szervez a Törös Alapítvány október 14-én, pénteken a II. kerület egészségéért a Marczibányi téri közösségi házban. Törös Edit főorvos asszonyt Szerdahelyi Csongor kérdezte.
Fel kell lépnünk a közöny kultúrája ellen! - mondta Hölvényi György, európai parlamenti beszédében. A néppárti képviselőt Szerdahelyi Csongor kérdezte a felszólalás hátteréről.
Slachta Margit, mint példakép. Tanári segédkönyvet állított össze a Barankovics Alapítvány keretében működő tanári kerekasztal a Szociális Testvérek alapítójáról. Kiss Mária Ritával, a szegedi egyetem oktatójával Szerdahelyi Csongor beszélget.
A Szervdonációs és Transzplantációs Világnap alkalmából több rendezvényt szervez vasárnapra a "Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért"
Koszorúzással emlékeztek az ungvári várban Bercsényi Miklósra