Idén már harmadik születésnapját ünnepli az ország első csak magyar filmeket tartalmazó online filmtára, a filmio.hu. A dokumentumfilmek közül szemezgetünk.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Néhány nap múlva immár kilencedik alkalommal veszi kezdetét a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. Műsorunk vendége Sós Ágnes alapító-igazgató.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Mi kapcsolja össze Ternovszky Béla filmrendezőt és Ferenc pápát? Többek között az, hogy a közelmúltban mindkettejüknek szentelt egy-egy rövid vetítéssorozatot az Uránia Nemzeti Filmszínház.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Két dokumentumfilm, két történet. Egy világhírű zeneszerző és egy életét újrakezdő fiatalember. Félelmek, lehetőségek, kibontakozás. Közelkép két rendkívüli karakterről.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Bemutatkozik a SuliMozi program
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Az online premier után közkívánatra a filmszínházakban is látható lesz Szekeres Csaba Hűség című dokumentumfilmje!
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Rövidhírekkel készültünk a nyár közepére, ezek közös pontja a magyar vonatkozás. Filmfesztivál, évfordulós vetítés és legendás alkotók is felbukkannak műsorunkban.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Ismét lesz Szánsájn fesztivál Budapesten július 7. és augusztus 10. között! A bőséges kínálatból 3 filmet ajánlunk.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Haumann Péter színművészre emlékezünk.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Ternovszky Béla Kossuth-díjas rajzfilmrendezővel beszélgetünk.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Magazinunkban egy vissza-visszatérő témáról beszélgetünk, amely napjainkban különösen sok dokumentum- és játékfilm tematikáját adja. Célkeresztben az internetes zaklatás.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Richard Attenborough Árnyékország és Thomas Bidegain Cowboyok című filmjéről beszélgetünk vendégeinkkel.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Könyv vagy film? Örök dilemma. De valójában dilemma-e ez egyáltalán? Műsorunkban ennek járunk utána.
Szerkesztő: Gőbel Ágoston
Január 22-től 30-ig tart a 8. Budapest International Documentary Festival Budapesten és tíz vidéki városban. Az idei mottó: Bátor filmek
Szerkesztő: Gőbel Ágoston