2022. 10. 31. 17:04 54 perc vallási műsorok

Magvetés

hitéletünk krónikája

Szerkesztő: Visy László
Idén emléktáblát avattak a tavaly elhunyt Mészáros István professzor, neveléstörténész, Mindszenty kutató emlékére egykori lakóháza falán, amely éppen szemben van a Városmajori templommal. Ahonnan a bíboros hercegprímás százezres gyalogos zarándoklatot vezetett 1947-ben Máriaremetére. És amelyet ötévente, így idén is, megismételnek a hívek. Szeptember 17-én szombaton volt ez az esemény, és ennek kapcsán Cserháti Ferenc püspök megáldotta Mészáros István emléktábláját. Vajon miért olyan fontos Mészáros István munkássága a Mindszenty bíborost tisztelők, az életművét kutatók számára? Egyebek közt erről beszél Kovács Gergely, a Mindszenty Alapítvány képviselője.15 éve dolgozik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének és a Szíriai Régészeti Főigazgatóságnak a közös kutatócsoportja Szíriában, két kereszteskori lovagvár: a háborús károkat szenvedett Crac de Chevalier (képünkön) helyreállításán és Margat várának feltárásán. Minden szezon új sikereket és új érdekességeket hoz, az idei eredményekről Major Balázst, a régészeti misszió vezetőjét hallják.
Kép: Márk Zsófia

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2023. 01. 09.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Katolikus szemmel a háborúról
Szerkesztő: Visy László

2022. 12. 26.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Római Karácsony
Szerkesztő: Visy László

2022. 12. 12.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Hívek és papok együtt a szinodális úton
Szerkesztő: Visy László

2022. 11. 28.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Szent László és Boldog Apor Vilmos emlékezete Győrben
Szerkesztő: Visy László

2022. 11. 14.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Keresztények földjén
Szerkesztő: Visy László

Épp ezt az adást nézed
2022. 10. 17.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Pro Ecclesia Hungariae elismerést kapott a 80 esztendős Habsburg-Lotharingiai Mihály - Interjú
Szerkesztő: Visy László

2022. 10. 10.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Piarista nevelés - Zsódi Viktor SchP
Gyógyulás az abortusz sebéből - két anya
Országos Karizmatikus Találkozó Kaposváron - Varga László püspök
Szerkesztő: Madocsai Bea

2022. 10. 03.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Hangképek a váci ifjúságpasztorációs konferenciáról
Szerkesztő: Visy László

2022. 09. 26.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Beszélgetés Felföldi László pécsi megyéspüspökkel
72 óra kompromisszum nélkül
Jöjj és láss - színdarab boldog Batthyány-Strattmann László életéről
Szerkesztő: Madocsai Bea

2022. 09. 19.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Szerkesztő: Visy László

2022. 09. 12.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Mindszenty-zarándoklat - Monostori László atya
Máriaremetei kegykép és -templom - Esterházy László plébános
Lelki délután - Kovács Gergely posztulátor
Budapest Tuning - Faix Csaba vezérigazgató
Mindszenty Alapítvány és Novéna - Nagy Brigitta
Mammula - Liszkai Tamás atya
Szerkesztő: Madocsai Bea

2022. 09. 05.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

A váci püspöki palota titkai
Szerkesztő: Visy László

2022. 08. 29.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Az END házastársi mozgalom nyári tábora
Táblaavatás Zánkán Marosszéky-Ziegler Emil és Gubody Paula házában kialakított kápolna emlékére.
Szerkesztő: Madocsai Bea

2022. 08. 22.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Kárpátaljáról menekült cigánygyerekeknek és szüleiknek segít immár fél éve a Béke tanoda
Szerkesztő: Visy László

2022. 08. 15.
hétfő
17:04

Magvetés

Hitéletünk krónikája

Mindszenty bíboros Mária-tiszteletéről és országfelajánlásáról (Kovács Gergely posztulátor)
Szent Bernát ünnepe Zircen és Mária mennybevitele (Bérczi Bernát apát)
Ima Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért, akit Nagyboldogasszony napján kereszteltek meg (Szakács Péter plébános)
Szerkesztő: Madocsai Bea