Folytatódik a Katolikus Karitász kárpátaljai segítségnyújtási programja: 50 új ágyat adományoztak a nagyszőlősi gyermekotthonnak, ahol fogyatékkal élő fiatalokat nevelnek és a háborús övezetből érkezett gyermekeket is gondoznak
A Keresztény-Zsidó Tanács konferenciát rendez jövő csütörtökön az Evangélikus Hittudományi Egyetem közreműködésével
Száz éve, 1922-ben jelent meg Walter Lippmann amerikai újságíró, médiakutató, elnöki tanácsadó Közvélemény című korszakalkotó műve, az évfordulóra közös konferenciát rendezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
A szerzetesi fenntartású szociális intézmények dolgozóinak találkozói
Ybl Miklós alkotása a Bakáts téri templom, amely most szépen megújult. Azonban eredetileg az egész templombelső gyönyörűen ki volt festve, amely a világháború után láthatatlanná vált. Hogy milyen is lehetett eredeti pompájában, arra az altemplom megtekintése adhat választ
A legkorszerűbb műtőpanelek gyártásához építtetett új üzemegységet egy kaposvári cég. A majdnem 2 milliárd forintos beruházás 35 embernek ad munkát. Gulyás Lóránt tudósítása.
1956 októberi forradalmának még velünk élnek egykori hősei, ha mind gyorsabban fogyó számban is. Az Aracs című délvidéki folyóirat mostani számában is olvashatjuk egyikőjük visszaemlékezését. Bata János főszerkesztőt, Tráser László kérdezte
Irgalmasság mint az igazságosság alapja és ereje címmel tartotta előadását Zimányi Ágnes teológus, a Szent II.János Pál Pápa Kutatóintézet által szervezett Az európai értékek válsága című konferencián. A riporter Kékesi Enikő.
Az európai értékek válsága címmel rendez konferenciát a II.Szent János Pál Pápa Kutatóközpont Gyakorlati Filozófiai Kutatócsoportja a PPKE Jog- és Államtudományi Karán. A szervező Turgonyi Zoltánt, Kékesi Enikő kérdezte.
Apor Vilmos boldoggá avatási évfordulóján Budán, a püspök szobránál koszorúzást tartottak november 4-én. Szerdahelyi Csongor riportja.
A népszámlálások sajátosságairól Kapitány Balázzsal, a Központi Statisztikai Hivatal tudományos főmunkatársával, Szerdahelyi Csongor beszélget.
Nemcsak hazánkban, hanem Szlovákiában is népszámlálást tartottak a közelmúltban. Az ottani eredményekről Szarka László történész, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársát Szerdahelyi Csongor kérdezte.
Galileo Galileit harminc éve, 1992.október 31-én rehabilitálta a Katolikus Egyház