2022. 11. 16. 17:30 24 perc aktuális és hírműsorok

Kerengő

külpolitikai beszélgetések

Elmarad a konzervatív hullám? Tanulságok és perspektívák a brazíliai elnökválasztás és az Egyesült Államok félidős választása után
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
1. Brazília. Október 30-án lezárult a kormányzó- és elnökválasztás. A hivatalban lévő jobboldali Jair Bolsonaro, nagyon kis különbséggel ugyan, de vereséget szenvedett a baloldali Luiz Inácio Lula da Silvával, a kétezres évek elején hatalmon lévő korábbi elnökkel szemben. A kampányban hangsúlyos téma volt a szegénység és az Amazonasi őserdők helyzete. A Külügyi és Külgazdasági Intézet „Brazília választott” című rendezvénye után a tanulságokról és a perspektívákról beszélgettünk Nagy Sándor Gyulával, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárával.

2. Elmaradt a sokak által várt republikánus áttörés az amerikai félidős választásokon. A szenátusban maradt a demokrata többség, a képviselőházban pedig a vártnál jóval kisebb republikánus többség várható. Pártjából sokan Donald Trumpot okolják az elmaradt sikerért. Mi történt? Hogyan értelmezhetők az eredmények az amerikai választási rendszer tükrében? És várható-e változás az Egyesült Államok ukrajnai háborúval kapcsolatos politikájában? Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos munkatársát kérdezzük.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2022. 11. 23.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 11. 22.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Innováció és gazdaság - innováció és társadalom. És az innováció abban is segít, hogy az egyének boldogabban éljenek? Szerkesztő: Sályi András

2022. 11. 22.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések "Rókák és sündisznók" - avagy a társadalmi párbeszéd buktatói, a média "áldásos" támogatásával. Vendégünk Pléh Csaba akadémikus. Szerkesztő: Sályi András

2022. 11. 18.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével, a Halzl József Emlékkonferencia és díjátadót követően beszélgettünk Szerkesztő: Sallai Éva

2022. 11. 18.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések A Családbarát Magyarország Központról beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2022. 11. 16.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Dr. Fodor Péterrel, a Budapest Könyvfőváros program szakmai előkészítő bizottságának elnökével, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójával beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 11. 15.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Mikor lesz vége a háborúnak? Az orosz-ukrán háborúnak! Milliónyi hír kering, fényképeken és videókon láthatók a történések. <u>"Csak erős idegzetűeknek"</u> - így a felírás. Soha ennyire nem volt látható <i>élőben</i> egy igazi háború. Persze, lehetőleg messziről. Szerkesztő: Sályi András

2022. 11. 15.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések A <i>Család</i> Mennyire fontos érték a mai - kissé zűrzavaros - világunkban a család? Egy európai felmérés eredménye. Szerkesztő: Sályi András

2022. 11. 11.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések A kárpátaljai magyarság a háború árnyékában - Beszélgetés dr. Dupka Györggyel, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatójával Szerkesztő: Sallai Éva Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2022. 11. 11.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Lakitelek, 1987. szeptember 27. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 11. 09.
szerda
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Innovációs sikerfeltételek a kis- és közepes vállalkozások (mkkv-k) körében. Dr. Csath Magdolna kutatásvezető professzorral és dr. Szabó Istvánnal, az NKFIH elnökhelyettesével beszélgettünk. Szerkesztő: Sallai Éva Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2022. 11. 09.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2022. 11. 08.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Mi történik Németországban? Vendégünk <i>Bauer Bence</i>, a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója. Szerkesztő: Sályi András

2022. 11. 08.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Az ördöglovas kastélya: a bajai Sándor-Metternich-kastély. Vendégünk: <i>Rostás Péter</i> művészettörténész Szerkesztő: Sályi András

2022. 11. 04.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések A Feltámadás Keresztútja lourdes-i márványszobrairól és a stációkról készült fotósorozatról Mária de Faykod szobrászművésszel és dr. Tulassay Zsolt akadémikussal beszélgettünk Szerkesztő: Sallai Éva Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila