Napi interjú
A kaposvári Takáts Gyula Könyvtárban megünnepelték az intézmény törzsgárdáját
Napi interjú
Lelkileg is készülnek a télre az ugocsai görög katolikusok: A Kárpát-Medencei Családszervezetek Szövetsége támogatásával 44 édesanya imádságos hétvégén vett részt Máriapócson
Napi interjú
Győrben a Káptalandombon található a Caffe Collis, a város első fogyatékossággal élők által működtetett kávéháza, melynek fenntartója a Győri Egyházmegye. Kadler Mariannával, a kávézó egyik mentorával beszélget Balázs Zsanett.
Szerkesztő: Balázs Zsanett
Napi interjú
November 27-én, most vasárnap 14 órakor a Nemzet Betlehemének ünnepélyes átadása lesz az Országház előtt. A kezdeményezésről Kékedi László az MMA Népművészeti Tagozatának vezetője beszél. A riporter Kékesi Enikő.
Napi interjú
Klébersberg Kunó egykori kultuszminiszterünkre emlékeztek minap Szegeden. Zombori István egyháztörténész méltatja a jeles kultúrpolitikust. A riporter Tráser László.
Napi interjú
Ukrajnában a harci cselekmények mellett, információs hadviselés is zajlik naponta jelennek meg álhírek. Ilyen körülmények között kiemelten fontos a kárpátaljai magyarság hiteles tájékoztatása, ezt a feladatot vállalta fel a beregszászi Kárpátalja hetilap. Nyíri Kata tudósítása.
Napi interjú
A Sára Sándor emlékezetére meghirdetett XXI.Lakiteleki Filmszemléről Dippold Pál író, publicistával Mezey Károly beszélget.
Napi interjú
A Szeretettől Édes főzősuli és a Főzősuli Kisokos nem csak cukorbeteg gyermeket nevelő családoknak
Szerkesztő: Balázs Zsanett
Napi interjú
Szerdától szombatig zajlik Kaposváron, a Csik Ferenc Versenyuszodában a rövidpályás úszó országos bajnokság
Napi interjú
A magyar közvélemény hiteles és megbízható tájékoztatásáért Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója kapta az első Kosztolnyi díjat, melyet a II. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón adtak át
Napi interjú
Márton nap a szennai skanzenben és a kaposvári nagypiacon
Napi interjú
Szegeden a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban nyílik november 19.-én délelőtt 10 órakor a 14. képregény fesztivál.
Napi interjú
Bemutatták Pécsett a tudományegyetem Szépkorú Hálózat elnevezésű projektjét. A részletkről dr.Sík Attila professzor nyilatkozott Balázs Zsenettnak.
Szerkesztő: Balázs Zsanett