Napi interjú
Lehetnénk-e boldogabbak? Dr.Nagy Henriett klinikai szakpszichológus kötetében megcáfolja a boldogságunk útjába álló elképzeléseinket és bemutatja hogyan lehetünk elégedettebbek az életünkkel. Balázs Zsanett riportja.
Szerkesztő: Balázs Zsanett
Napi interjú
20 ezer külhoni óvodásnak küldött karácsonyi ajándékot a Rákóczi Szövetség, ezzel ráirányítva a szülők figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára. Az ugocsai salánki óvodába is megérkeztek az ajándékok. Nyíri Kata összeállítása.
Napi interjú
Ezer tartós élelmiszerekből álló egységcsomagot vittt a Magyar Református Szeretetszolgálat Kárpátaljára. A kedvezményezettek ezúttal azok a családok, akik a nehéz, háborús időszakban is segítik az egyház és a szeretetszolgálat munkáját, illetve a rászorulók ellátását. Nyíri Kata összeállítása.
Napi interjú
A NOE nemrég „Összefogás a Kárpátalján maradt magyar családokért” elnevezéssel gyűjtést indított. Nagydobronyban 35 rászoruló magyar család valamint a császlóci és nagydobronyi zeneiskola vehetett át ajándékcsomagokat. Nyíri Kata összeállítása.
Napi interjú
Eltelt 100 év, és ami akkor nemzeti tragédiaként rázta meg hazánkat, ma alig szerepel a közbeszédben. Ennek változtatásáért most egy film készült Trianonról, Béke a nemzetek fölött címmel. A film történész szakértőjét Gulyás László professzort, Tráser László kérdezte.
Napi interjú
Hogyan készüljünk a házipatikánkkal az ünnepekre?
Szerkesztő: Balázs Zsanett
Napi interjú
Elstartolt a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző V. évfolyama a Mathias Corvinus Collegium szervezésében
Napi interjú
Az ukrán energetikai rendszert pusztító rakéta csapások a Katolikus Karitász segítségnyújtását is nehezebbé teszi
Napi interjú
Felszentelték Kaposvár legújabb óvodáját, a Szent Család Katolikus Óvodát
Napi interjú
„Szeretet-utca”- az adventi Szász Károly utcában: Raktárbazár
Napi interjú
Megélhetési költségeink az elmúlt tíz évben sosem voltam ilyen magasak és ezeknek jelentős részét az energiaszámlák kifizetése jelenti. Milyen praktikák segíthetnek a megtakarításban? Dénes Júlia, a Tudatos Vásárlók Egyesület munkatársa válaszol Balázs Zsanettnek.
Szerkesztő: Balázs Zsanett
Napi interjú
A Munkácsy Mihály Magyar Házban ünnepélyes keretek között felavatták Lehoczky Tivadar, a XIX. század derekán Munkácson tevékenykedő régész, Bereg vármegye múltját leíró történész emléktábláját. Nyíri Kata összeállítása.
Napi interjú
A Munkácsy Mihály Magyar Házban megnyílt Matl Péter szobrász, grafikus Ötösével című kiállítása. Nyíri Kata összeállítása.
Napi interjú
A gyermekkor karácsonyi emlékei egy életre elkísérik az embert és azokat keresi felnőtt korában is. Sonkodi Rita festőművész emlékeiről és legújabb tárlatáról is beszél Tráser Lászlónak.