2022. 12. 29. 21:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Látóhatár

Szidiropulosz Archimédesz görög származású magyar történész-szociológussal beszélgetünk
Szerkesztő: Tóth János András
Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás
Riporter: Udvarhelyi Erzsébet.

A görög polgárháború elől még gyermekként, 1948-ban Magyarországra menekült Szidiropulosz Archimédesz a „görög Trianon”, a kisázsiai görögök körében a törökök által elkövetett népirtás és a görög emigráció kérdésköre után, a rendszerváltást követően kezdett el foglalkozni a trianoni békeszerződéssel és következményeivel, a magyarság sorskérdéseivel, valamint Károlyi Mihály és Tisza István párhuzamos politikai életpályájának kutatásával. 2007-ben néhány történésztársával megalapította a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítványt, majd 2009-ben megjelent a kutatóintézet tudományos folyóirata, a Trianoni Szemle. A történeti feltáró munkáért a szerkesztőség a közelmúltban Magyar Örökség díjat vehetett át.

A műsor további adásai

2023. 03. 31.
péntek
18:04

Látóhatár

Szerkesztő: Egri Bálint

2023. 03. 17.
péntek
18:04

Látóhatár

Elfeledett alagutak a Margit körút és a Budai Vár között (Margit körút 5/A-B) Szerkesztő: Tóth János András

2023. 03. 03.
péntek
18:04

Látóhatár

Tudósítás a Brenner Jánosról szóló filmsorozat szentgotthárdi premierjéről Szerkesztő: Egri Bálint

2023. 02. 23.
csütörtök
21:04

Látóhatár

Beszélgetőtársunk a trebai címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé kinevezett Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2023. 01. 26.
csütörtök
21:04

Látóhatár

975 éves a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

Épp ezt az adást nézed
2022. 12. 01.
csütörtök
21:04

Látóhatár

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpontjának workshopja: Fenntarthatóság és teremtésvédelem fiatal kutatók szemszögéből Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 11. 03.
csütörtök
21:04

Látóhatár

A Bibliában leírt rendkívüli jelenségek bizonyságát adó Holt-tengeri geológiai kutatások II. - Sodoma és Gomora pusztulása, Lót feleségének sóbálvánnyá válása Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás

2022. 10. 20.
csütörtök
11:04

Látóhatár

A Bibliában leírt rendkívüli jelenségekre bizonyságot adó Holt-tengeri geológiai kutatásokról I. rész Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2022. 09. 22.
csütörtök
11:04

Látóhatár

A földtörténet tudományos megállapításainak összevetése a Bibliában, pontosabban Mózes I. könyvében leírtakkal Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2022. 08. 25.
csütörtök
11:04

Látóhatár

Mihaszna egyház, avagy mi haszna az egyháznak? - A Szólj be a papnak vitasorozat következő, szeptember 5-i alkalmáról, melynek a budapesti Grund fog otthont adni Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2022. 07. 28.
csütörtök
11:04

Látóhatár

A középkorban a Margit híd budai hídfőjénél állt budafelhévízi Szentháromság-templom Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2022. 06. 30.
csütörtök
11:04

Látóhatár

Művészet és hit: Beszélgetőtársunk a hatvanéves pályafutásának második harminc esztendejéből a közelmúltban válogatott kiállítással jelentkezett aranydiplomás kerámiatervező művész, M. Kiss Katalin; Riporter: Bognár Anna Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2022. 06. 02.
csütörtök
11:04

Látóhatár

A Keresztények a pluralista demokráciában: 95 éves Joseph Ratzinger című konferencia Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2022. 05. 05.
csütörtök
11:04

Látóhatár

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézete szervezett a jogtudomány, a pszichológia- és a teológia területét is felölelő konferenciát A Testi - Lelki Egészség, Az Ember És Környezet Kapcsolata címmel Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2022. 04. 07.
csütörtök
11:04

Látóhatár

Átfogó ökológia Laudato Si’ - A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia teremtésvédelmi és fenntartható fejlődési programjának 3. etűdje: Fenntartható életmód Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince