2023. 01. 11. 17:30 24 perc aktuális és hírműsorok

Kerengő

külpolitikai beszélgetések

Irán
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Folytatódnak Iránban a megtorlások az iráni kormányzat elleni tiltakozások nyomán. A tüntetéshullám szeptember közepén tört ki, miután fogva tartása alatt – feltehetően rendőri bántalmazás miatt - meghalt egy 22 éves fiatal nő, akit azért vettek őrizetbe, mert nem az előírásoknak megfelelően viselte a muszlim fejkendőt, a hidzsábot. A megmozdulásoknak azóta több mint 500 halálos áldozata van, mintegy 19 ezer embert tartóztattak le, és több halálos ítélet is született, amiből négyet már végrehajtottak. Ugyanakkor szemtanúk, külföldi utazók beszámolói szerint az utóbbi időben érzékelhető valamiféle lazulás, vagy engedékenység a ruhaviselet terén. Erről számolt be N. Rózsa Erzsébet iranista, Közel-Kelet szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára és a Világgazdasági Intézet munkatársa is, aki nemrég a helyszínen járt. A külpolitikai félórában vele beszélgetünk.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2023. 01. 18.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Hazai és uniós politika. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2023. 01. 17.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Mi legyen a stratégia? Aminek alapján elképzeljük Magyarország kapcsolatát az Európai Unióval? Türelmesen tűrni - ehhez kapcsolódóan van egy mondás -, vagy keményen föllépni? Vendégünk <i>Prőhle Gergely</i>, a Habsburg Ottó Alapítvány és az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója. Szerkesztő: Sályi András

2023. 01. 17.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Habsburg Ottó politikai hagyatéka. Szerkesztő: Sályi András

2023. 01. 13.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Herczegh Anita asszonnyal, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért kuratóriumi elnökével beszélgetünk Szerkesztő: Sallai Éva

2023. 01. 13.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Az Apagyilkosság című könyvről beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2023. 01. 11.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések December 8-án volt egy éve, hogy az Olaf Scholz kancellár vezette német kormány megkezdte munkáját. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2023. 01. 10.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Egy ezredes hadinaplója a két világháborúról és a budai ostromról. Szerkesztő: Sályi András

2023. 01. 10.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések A feladat az, hogy a változó világban Magyarország a győztesek, és ne a leszakadó országok közé kerüljön. Hogy mi kell ehhez? Például olyan gazdaságpolitika, mely az ipar szerepének újra gondolásával, a sokat emlegetett <i>körforgásos gazdaság</i>ra való átállással jár. Szerkesztő: Sályi András

2023. 01. 06.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Művészet és lélek - Borbély Károly mesteroktató festőművésszel beszélgettünk Szerkesztő: Sallai Éva

2023. 01. 06.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Jogsegély Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2023. 01. 04.
szerda
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Dr. Katona Józseffel, a Szent János Kórház Életmű-díjas, múltőrző főorvosával beszélgettünk. Szerkesztő: Sallai Éva

2023. 01. 04.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Lesti Árpád politikai elemzővel beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2023. 01. 03.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András

2023. 01. 03.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Szerkesztő: Sályi András

2022. 12. 30.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Igyártó Gabriellával, a Népművészet Egyesületek Szövetsége igazgatójával beszélgetünk Szerkesztő: Sallai Éva