2023. 05. 19. 17:30 24 perc aktuális és hírműsorok

Kerengő

közéleti beszélgetések

A Rákóczi Szövetség tavaszi és nyári programjairól Katona Flóra kommunikációs vezető és Szilágyi Zsolt hálózatfejlesztési igazgató tájékoztatja hallgatóinkat
Szerkesztő: Sallai Éva
A Rákóczi Szövetség 2023 nyarán közel 10 ezer Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyar fiatal számára szervez táborokat Sátoraljaújhelyen, a magyar fiatalok egyik meghatározó találkozási helyszínén, a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban.
A Rákóczi Szövetség idén is meghirdeti nagy hagyományú és nagy sikerű tavaszi programjait. Csíksomlyói zarándoklatot szerveznek a pünkösdi búcsúra középiskolai és egyetemi szervezeteik részére. A búcsúra 300 fiatalt várnak a Kárpát-medencéből és a diaszpóra magyar közösségeiből. A Nemzeti Összetartozásnapi Diákutaztatási Program keretében a Kárpát-medencei középiskolások számára pályázattal teremtenek lehetőséget arra, hogy az utazó középiskolás csoportok a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépve egy másik iskolával közös programot szervezzenek. A Rákóczi Szövetség nyári programjainak kiemelt eseménye lesz a három nagy Összmagyar Középiskolás Tábor, ahová középiskolai szervezeteik képviselőinek a jelentkezését várják, valamint az Összmagyar Egyetemista Tábor, melynek keretében Kárpát-medencei és diaszpórában élő egyetemisták találkozhatnak egymással.
A Rákóczi Szövetség gazdag tavaszi és nyári programjairól Katona Flóra kommunikációs vezető és Szilágyi Zsolt hálózatfejlesztési igazgató tájékoztatja hallgatóinkat.
(fotók: https://rakocziszovetseg.org/2023/04/12/rakoczi-nyar-2023)

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2023. 05. 25.
csütörtök
17:30

Kerengő

Külpolitikai beszélgetések „Van egy fontos hírem az egész bagázs számára” Slawomir Mentzen – a lengyel politikai élet új fenegyereke Szerkesztő: Pozsgai Nóra

2023. 05. 24.
szerda
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések I. Devecseri Értékek Ünnepe 2023. május 11-13. Beszélgetés Ferenczi Gábor polgármesterrel Szerkesztő: Sallai Éva

2023. 05. 24.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Huber Szebasztián és Lesti Árpád politikai elemzőkkel beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2023. 05. 23.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések 1529. augusztus 29-e! És ami utána következett. A történettudomány legújabb eredményei a témában. Vendégem <i>Fodor Pál</i> kutatóprofesszor, a Történettudományi Intézet címzetes főigazgatója. Szerkesztő: Sályi András

2023. 05. 23.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Mi a fontos? 1. Budapest legyen egy biciklis oázis. (Ez télen problematikus, de a klímaváltozás a kezünkre játszik.) 2. El lehessen jutni autóval is egy adott helyre belátható időn belül. (Nem könnyű feladvány, de megnehezíteni viszonylag egyszerű.) Szerkesztő: Sályi András

Épp ezt az adást nézed
2023. 05. 19.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Székely Leventével, az Ifjúságkutató Intézet igazgatójával beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2023. 05. 18.
csütörtök
17:30

Kerengő

Külpolitikai beszélgetések Ferenc pápa és a béke Szerkesztő: Pozsgai Nóra

2023. 05. 17.
szerda
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Tiszta szív, tiszta divat Pure Fashion program: divat tinilányoknak, katolikus szemlélettel Szerkesztő: Pozsgai Nóra

2023. 05. 17.
szerda
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Simai Mihály közgazdász professzorral, akadémikussal beszélgetünk. Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2023. 05. 16.
kedd
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Sokan gondolkodnak úgy, hogy Erdogan elnök letért a Kemal Atatürk által megjelölt útról. Sokatmondó kép: az elnök felesége mindig a hagyományos iszlám fejfedőben mutatkozik. Erdogan elnök megnyerte az elnökválasztás első fordulóját. Kérdés mit hoz a második? Szerkesztő: Sályi András

2023. 05. 16.
kedd
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Ilyen még nem volt! Magyar kormányfője van Szlovákiának. Igaz, korlátozott mandátummal és meghatározott időre. Szeptember 30-án tartanak előrehozott parlamenti választásokat a szomszédunkban, ami régóta húzódó politikai patthelyzetnek vethet véget. De miért alakult ez így? Mi történik Szlovákiában? Szerkesztő: Sályi András

2023. 05. 12.
péntek
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések IX. Keresztény Neveléstudományi Konferencia Vácon, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán - dr. Gloviczki Zoltán rektorral beszélgettünk Szerkesztő: Sallai Éva

2023. 05. 12.
péntek
17:04

Kerengő

Közéleti beszélgetések Energiapolitika Szerkesztő: Pécsi Krisztina

2023. 05. 11.
csütörtök
17:30

Kerengő

Külpolitikai beszélgetések Törökország választ. Erdogan megy vagy marad? Szerkesztő: Pozsgai Nóra

2023. 05. 10.
szerda
17:30

Kerengő

Közéleti beszélgetések Beszélgetés az ELKH- PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport XVI. Lelkiségtörténeti Konferenciájáról Szerkesztő: Sallai Éva