2023. 07. 15. 15:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális magazin

Piros Ildikó járt nálunk a Színészlegendák sorozatunk új felvételein;
Debrecenben rendezik meg a Petrovics Emil emlékére szervezett kortárs zenei énekversenyt;
Idén nyáron is Pápa ad otthont a Haydn Fesztiválnak
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf
A nyári hónapokban talán kicsit több időnk jut az olvasásra, Szabó Magda kötetei pedig tartalmas kikapcsolódásként szolgálhatnak. Az írónő nagy rajongója Piros Ildikó is, aki nemrég járt rádiónkban a Színészlegendák sorozatunk új felvételein. Az Abigél című regény jól ismert filmes változatának Zsuzsannáját alakító színművész ekkor vallott Szabó Magdához fűződő bensőséges viszonyáról, akinek írásaiból Abigél titkai címmel egy önálló estet is összeállított. Piros Ildikót hallják.

Július 17-én rendezik meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán azt a kortárs zenei énekversenyt, amely a kétszeres Kossuth- és kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, Petrovics Emil emléke előtt tiszteleg. Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája és a Conservatory Alapítvány közös szervezésében létrejött eseményt 2015-ben alapította Bátori Éva operaénekes, Érdemes és Kiváló Művész. Vele beszélgetett Szentimrei Kristóf.

Idén nyáron már 26. alkalommal kerül sor a Haydn Fesztiválra, mely ezúttal is a Budapesti Vonósok szervezésében valósul meg július 20. és 23. között. A helyszín most is a pápai Esterházy-kastély lesz, amelynek udvarán idén egy ún. multimédiás koncertshow-t is láthatnak az érdeklődők. A Rege című alkotás egyik megálmodóját, Bekker Pétert kérdezte Szentimrei Kristóf a július 22-i ősbemutató kapcsán, valamint a fesztivál további koncertjeiről és egyéb programjairól.

A műsor további adásai

2023. 08. 19.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

Egy budapesti és egy pécsi időszaki kiállításra is ellátogatunk, valamint a figyelmükbe ajánljuk a vasárnapi Páholy és pódium aktuális összeállítását
Szerkesztő: Csuth Judit

2023. 08. 12.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

Yoko Ono nevével is fémjelzett kortárs képzőművészeti kiállítás nyílik Tállyán;
Válogatás a 20. század első felének magyar női képzőművészeitől a Fővárosi Képtárban;
A Színészlegendák kapcsán járt nálunk Mihályi Győző Jászai Mari-díjas Érdemes Művész
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2023. 08. 05.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

Már csak alig két hétig látogatható a Nemzeti Múzeum Magyar EXPO-sikerek című kiállítása;
Ferencesek: tárlat a kínai missziójukról Szegeden;
Bencések: XIX. Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál
Szerkesztő: Tóth János András

2023. 07. 29.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2023. 07. 22.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

A Zsámbéki Nyári Színház és a pécsi Zsolnay Negyed még hátralévő nyári programjairól beszélgetünk, majd a Rádiós regénytárban ma indult új sorozatunkat ajánljuk
Szerkesztő: Csuth Judit

Épp ezt az adást nézed
2023. 07. 08.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

Időszaki kiállítás a Ráth György-villában: Iparkodjunk! Fókuszban az Iparművészeti Múzeum Adattára és Könyvtára;
Nyári Károly lányaival együtt adja a most szombaton induló Templomkerti Esték nyitókoncertjét;
Dr. Varga Zoltán filmtörténész az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztivál apropóján

Szerkesztő: Tóth János András

2023. 07. 01.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

Szabán György, Pásztorkutyás Hagyományőrző, M. Tóth Éva (KAFF)
Szerkesztő: Gerbei Anita

2023. 06. 24.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

A 7. Zsolnay Fényfesztivált és a Magyar Nemzeti Múzeum csütörtökön nyílt legújabb időszaki kiállítását ajánljuk, valamint Somogyi Tóth Sándor József Attila-díjas íróra emlékezünk
Szerkesztő: Csuth Judit

2023. 06. 17.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

Balatoni Sörök Fesztiválja Zamárdiban;
5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál Balatonalmádiban;
A másik Nyolcak című időszaki kiállítás a pécsi Modern Magyar Képtárban
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2023. 06. 10.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

Albert Gábor szellemi hagyatéka - feleségével, Albert Zsuzsával és Dr. Darkó Jenő történésszel;
Műcsarnok: II. Népművészeti Nemzeti Szalon filmjei - Rockenbauer Zoltán társkurátorral;
A 777 blog.hu első mesekönyve: Hetedhét határon - Lábánné Hollai Katalin szerkesztővel


Szerkesztő: Tóth János András

2023. 06. 03.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

Aranykapu zenekar, Sorsfordítók filmsorozat, Szegedi Erikára emlékezve
Szerkesztő: Gerbei Anita

2023. 05. 27.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

Témáink: a Zsámbéki Nyári Színház 40. évada, a 28. Duna Karnevál, Ki a raktárból! 2. - a Fővárosi Képtár új kiállítása, és az Apa ezerrel! irodalmi pályázat
Szerkesztő: Csuth Judit

2023. 05. 20.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

Magyar Mozgókép Fesztivál; Zsámbéki Pünkösdi Fesztivál; Tünet Együttes Búcsú a Trafóban
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2023. 05. 13.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

A tartalomból:
Kecskeméten, a Természet Házában Madarak címmel Szabó Eszter grafikusművész kiállítása;
A Junior Príma Díjas orgonaművész, Mészáros Zsolt Máté a 975 éves Belvárosi Főplébánia jubileumi ajándékáról: a holnap kezdődő első Budapesti Nemzetközi Orgonafesztiválról;
valamint kántorképzés
Szerkesztő: Tóth János András

2023. 05. 06.
szombat
15:04

Meghívó

Kulturális magazin

20 éves a Chameleon Jazz Band
Szerkesztő: Gerbei Anita