Válogatás rádiónk archívumából
Teréz anyára emlékezünk, akit már életében is szentként tisztelt a nagyvilág. Kalkuttai Teréz anya, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója 1997. szeptember 5-én hunyt el. 2016. szeptember 4-én avatta szentté Rómában Ferenc pápa.
Válogatás rádiónk archívumából
Bolba Lajosra emlékezünk a vele készült zenés beszélgetés szerkesztett változatával. A tanár, karnagy, zenei rendező augusztus 2-án lett volna 92 esztendős.
Válogatás rádiónk archívumából
1775. július 27-én született Brunszvik Teréz, a magyar neveléstörténet kiemelkedő személyisége, az első magyar óvoda megalapítója.
Hornyák Mária történészt, Brunszvik Teréz életének, munkásságának kutatóját hallják.
Válogatás rádiónk archívumából
Petrovics Emil kétszeres Kossuth-díjas zeneszerzőre emlékezünk. Műveinek részletei színezik a vele készült beszélgetést, amelyet a 80. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen rögzítettünk a Bartók Emlékházban.
Válogatás rádiónk archívumából
Lajtha László Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató születésének évfordulójára emlékezve Árendás Péterrel, a Hagyományok Háza Népzenei szakmai vezetőjével, korábban a Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum tárvezetőjével beszélgetünk.
Válogatás rádiónk archívumából
Június 30-án lett volna 93 esztendős Tüskés Tibor író, irodalomtörténész, többek között a Pécs városához kötődő, ám országosan ismert Jelenkor folyóirat egykoron meghatározó főszerkesztő egyénisége. A portrébeszélgetés 2005-ben készült.
Válogatás rádiónk archívumából
A magyar egészségügy napján Semmelweis Ignác világhírű orvosra emlékezünk Gönczöl Éva orvos, mikrobiológus segítségével.
Válogatás rádiónk archívumából
1884. június 20-án született Zadravecz István katolikus pap, ferences szerzetes, az első magyar tábori püspök.
Az évforduló kapcsán idézzük fel azt a beszélgetést, amely Zombori István történésszel készült.
Válogatás rádiónk archívumából
Június 9-én lett volna 86 esztendős Wittner Mária forradalmár, szabadságharcos,1956-os halálraítélt. Rá emlékezünk a vele készült beszélgetéssel.
Válogatás rádiónk archívumából
Születésnapja alkalmából köszöntjük Gyöngyösi Levente Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőt.
Válogatás rádiónk archívumából
1920. június 4-én írták alá a versailles-i Trianon Palotában az I. világháborút lezáró békeszerződés hazánkra vonatkozó okmányát. A diktátum területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot. A döntésről Raffay Ernő történésszel beszélgettünk.
Válogatás rádiónk archívumából
Koszorúk c. sorozatunk korábbi műsorával Tamási Áron Kossuth-díjas íróra emlékezünk, aki 1966. május 26-án hunyt el.
Holnap lesz hét esztendeje, hogy nincs köztünk Rajhona Ádám Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész. Rá emlékezünk azzal a beszélgetéssel, amely Édesanyám főztje című sorozatunkban hangzott el.