Gond hátán gond – Katolikusnak lenni a sodródó Európában Szerkesztő: Tóth János András
Az 1947-ben a Felvidékről elmenekülni kényszerített, s 2015-ben Magyarország Érdemes Művésze díjjal kitüntetett festőművész és szobrászművész, Baska József kötete; s az ennek alapján a lánya által készített azonos című új, lírai hangvételű dokumentumfilm, a Baska magyarul beszél Szerkesztő: Tóth János András
A napokban ünnepelte 6o. születésnapját Kiss Ottó gyulai költő. A Bárka című folyóirat munkatársai könyvbemutatóval köszöntötték kollégájukat. Riporter: Fábián István
Összeállításunk a július 27-ére, Eötvös Loránd születésének 175. évfordulójára szervezett budapesti emléktúráról Szerkesztő: Tóth János András
Beszélgetőtársunk Viczián Ottó Jászai Mari-díjas színművész, az Új Színház művészeti vezetője Szerkesztő: Tóth János András
Május 9., Európa-nap: „Most múlik pontosan? Az európai indentitás születése és válsága” címmel tartott pódiumbeszélgetést a Szent István Intézet Szerkesztő: Tóth J. András
Takaró Mihály: Génemlékezet - válogatott és új versekből álló kötetéről beszélgetünk a szerzővel Szerkesztő: Tóth János András
Elfeledett alagutak a Margit körút és a Budai Vár között (Margit körút 5/A-B) Szerkesztő: Tóth János András
Tudósítás a Brenner Jánosról szóló filmsorozat szentgotthárdi premierjéről Szerkesztő: Egri Bálint
Beszélgetőtársunk a trebai címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé kinevezett Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás
975 éves a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia Szerkesztő: Tóth János András Zenei szerkesztő: Cs. Nagy Tamás