2024. 04. 13. 15:04 54 perc egyéb kulturális műsorok

Művészbejáró

Csikos Sándor, a nemzet színésze
Szerkesztő: Ungváry Judit
Egy korábbi beszélgetésünkkel köszöntjük Csikos Sándort, akit április elején választottak maguk közé a Nemzet Színésze cím birtokosai. Ez annál is inkább fontos elismerés, mert egy olyan életútról beszélünk, amely nem sokszor került országos reflektorfénybe, hiszen Csikos Sándor vidéken töltötte pályafutása nagy részét, igaz, mégis páratlanul gazdag színészi pályát tudhat magáénak. Az idén 83. évében járó művész immár csaknem hatvan évet töltött a színpadon, és ebből mintegy négy évtized jutott Debrecennek. Ezalatt mintegy kétszáz szerepet játszott el, több darabot rendezett is, volt egy rövid ideig igazgató is Nyíregyházán, sok mindent kipróbált a szakmából. De nem csupán ez teszi meghatározóvá a színházi pályán, hanem az a majdnem három évtizednyi tanítás is, amelynek köszönhetően sok száz tanítványt nevelt a versek szeretetére, és akik közül csaknem százan lettek színészek vagy rendezők az évtizedek alatt.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2024. 06. 22.
szombat
15:04

Művészbejáró

Vendég. Toót-Holló Tamás
Szerkesztő: Ungváry Judit

2024. 06. 08.
szombat
15:04

Művészbejáró

Vendég: Rusz Milán
Szerkesztő: Ungváry Judit

2024. 05. 25.
szombat
15:04

Művészbejáró

Rádiónk jubileuma alkalmából rendhagyó adással jelentkezünk. Mai műsorunkból megismerhetik a három férfi bemondónk - Lázár Csaba, Harcsik Róbert és Fülöp Tamás - másik oldalát is, hiszen mindannyian színészek is.
Szerkesztő: Ungváry Judit

2024. 05. 11.
szombat
15:04

Művészbejáró

Vendég: Tolcsvay László
Szerkesztő: Ungváry Judit

2024. 04. 27.
szombat
15:04

Művészbejáró

Vendég: Gyurity István, színművész
Szerkesztő: Ungváry Judit

Épp ezt az adást nézed
2024. 03. 30.
szombat
15:04

Művészbejáró

Vendég: Aknay János képzőművész
Szerkesztő: Ungváry Judit

2024. 03. 16.
szombat
15:04

Művészbejáró

Vendég: Lőrincz P Gabriella, József Attila-díjas költő
Szerkesztő: Ungváry Judit

2024. 03. 02.
szombat
15:04

Művészbejáró

Vendég: Berettyán Nándor
Szerkesztő: Ungváry Judit

2024. 02. 17.
szombat
15:04

Művészbejáró

Vendég: Bognár Zsolt, a Munkácsy, a festőfejedelem c. musical társszerzője
Szerkesztő: Ungváry Judit

2024. 02. 03.
szombat
15:04

Művészbejáró

Beszélgetés Pindroch Csabával
Szerkesztő: Ungváry Judit

2024. 01. 20.
szombat
15:04

Művészbejáró

Szűcs Nellivel, a Nemzeti Színház művészével beszélgetünk
Szerkesztő: Ungváry Judit

2024. 01. 06.
szombat
15:04

Művészbejáró

Vendég: Zalán Tibor
Szerkesztő: Ungváry Judit

2023. 12. 23.
szombat
15:04

Művészbejáró

Szerkesztő: Ungváry Judit

2023. 12. 09.
szombat
15:04

Művészbejáró

Beszélgetés Wischer Johann vajdasági színész-rendezővel
Szerkesztő: Ungváry Judit

2023. 11. 25.
szombat
15:04

Művészbejáró

Beszélgetés Bakota Árpád színművésszel, a Fedák Sári díj 2023-as egyik kitüntetettjével