Hitéletünk krónikája
Renzo Gerardi: A szeretet öröme – A keresztény élet teológiája az Ordo Amoris fényében címmel megjelent kötetről beszél Monostori László, Papp Miklós és Laurinyecz Mihály morálteológus.
(korábbi adás ismétlése)
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
Az "árnyékrögzítő" Szabó Béla fotóművész a vendégünk.
fotó:BELAFOTO
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
A Szentatya, Ferenc pápa üzenete a gyerekek I.világnapjára, melyről tizenegyéves diákokkal beszélgetünk tiszteletről, türelemről, örömről és felelősségvállalásról,
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
2004.március 30. Pünkösdvasárnap hajnal 4:30 perc. "Isten hazánkért térdelünk, Elődbe.."Megszólal a Magyar Katolikus Rádió szignálja és elindul az adás. Vendégünk Juhász Judit, a rádió alapító vezérigazgató helyettese.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
-Emlékérmet bocsátott ki az MNB Boldog Salkaházi Sára születésének 125. évfordulójára
-Boldogok, szentek, szent életű emberek zászlói a tisztviselő telepi Magyarok Nagyasszonya templomban
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
A Katolikus Egyház Katekizmusának tanításában az Isteni kinyilatkoztatásról, Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek gondolatait hallják.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
Renzo Gerardi: A szeretet öröme – A keresztény élet teológiája az Ordo Amoris fényében címmel megjelent kötetről beszél Monostori László, Papp Miklós és Laurinyecz Mihály morálteológus.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
Demeter István pap-költőre emlékezünk.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
- 25 éve szentelték püspökké Dr.Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érseket. Lázár Csaba riportja.
- Beszélgess velem! program előadója Papp Miklós morálteológus. A győri Széchenyi István Egyetem rendezvényéről, Czipf Csongor szervező beszél.
Fotó forrás: katolikus.hu
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
- Egy tőről fakadunk - rózsaüzenet akció. A kezdeményezésről a Rózsaüzenet Egyesület elnöke, Örmény Georgina Viktória beszél.
- Fába vésett szentek címmel nyílt kiállítás Győrben, Demeter József fafaragó alkotásaiból.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
Húsvét titka - az utolsó vacsorától a feltámadásig és a Szentlélek eljöveteléig címmel, állandó kiállítás nyílt Győrben a Püspökvár-Kilátó első emeletén. Borza Teréz porcelán- és szobrászművésszel a vendégünk.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
A Győri Egyházmegyei Karitasz munkája. Vendég: Lőrincz Attila igazgató és Kadler Mariann mentor.
Milyen feljegyzéseket tartalmazott a győri székeskáptalan középkori számadáskönyve? A közeljövőben megjelenő kiadványról dr.Nemes Gábor a győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ igazgatója beszél.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
Idén 30 éves a Schola Gregoriana Budapestinensis liturgikus imaközösség, melynek vezetője, Dr.Sztankó Attila. Vele beszélgetünk.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
Istenismeretünk igazi részét a Kinyilatkoztatás adja. Az üdvösség történetének legjelentősebb eseménye, hogy Isten föltárja önmagát, elmondja, hogy kicsoda Ő.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek osztja meg velünk gondolatait.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Hitéletünk krónikája
A Piarista Tartományfőnökség, a rend magyarországi honosításának ünnepén, az 1715.évi 102.törvénycikk elfogadásának napján, február 23-án emlékezett meg Budapesten.Zsódi Viktor tartományfőnök és a Kalazanczi-díjjal kitüntetett öregdiák, Szkladányi Sándor lesz a vendégünk.
Szerkesztő: Kékesi Enikő