2024. 06. 18. 16:04 24 perc egyéb műsorok

Koszorúk

Most vagy soha
Stúdióvendég: Berettyán Nándor Jászai-díjas színművész, rendező, író I. rész
Szerkesztő: Liptay Katalin
Mai vendégem, akit magam is szívesen megkoszorúznék, sokoldalú művészember. Debreceni középiskolás kora óta a színház szerelmese, a kaposvári egyetemen Vidnyánszky Attila tanítványa volt.Felnőtt pályafutását a budapesti Nemzeti Színházban kezdte és ma is itt folytatja. Közben két esztendeig a Karinthy Színház igazgatója, illetve művészeti vezetője is volt. A teljes visszatérés az anyaszínházba új és izgalmas színészi és rendezői feladatokat hozott. Ma az utcán az 1848 március 15-éről szóló új magyar film főszereplőjeként ismerik fel, nem egyszer örvendezve Petőfinek szólítják. Rendezőként pályáján ez idő szerint Sík Sándor István királyát (Rátóti Zoltán alakítja) tartja a legfontosabbnak, színészként pedig nagy örömmel próbálja Lojko Zobar szerepét a Gorkij novellája, továbbá A cigánytábor az égbe megy című film alapján készült színdarabban, amelynek zenéjét Szarka Tamás szerezte. Íróként is debütált már, a Szent István Társulatnál jelent meg JHVH A név című kisregénye, amely ószövetségi témát dolgoz fel.

A műsor további adásai

2024. 08. 27.
kedd
16:04

Koszorúk

Sokan voltunk
Sánta Ferenc Kossuth-díjas prózaíró emlékezete
Stúdióvendég: Vasy Géza irodalomtörténész
Szerkesztő: Liptay Katalin

2024. 08. 13.
kedd
16:04

Koszorúk

"Éljünk magunknak?"
In memoriam Fekete Gyula
Irodalomtörténész stúdióvendégek: Bíró Zoltán és Kiss Gy. Csaba
Az író, szociográfus emlékét régi harcostársai és barátai idézik fel.
Szerkesztő: Liptay Katalin

2024. 07. 30.
kedd
16:04

Koszorúk

Múltunkról a mából
Stúdióvendég: Szakály Sándor Széchenyi-díjas történész II.(befejező) rész
Szerkesztő: Liptay Katalin

2024. 07. 16.
kedd
16:04

Koszorúk

Múltunkról a mából I. rész
Stúdióvendég: Szakály Sándor Széchenyi-díjas történész
Szerkesztő: Liptay Katalin

2024. 07. 02.
kedd
16:04

Koszorúk

Most vagy soha
Stúdióvendég: Berettyán Nándor Jászai-díjas színművész, rendező, író II.(befejező) rész

------------------------------

Szerkesztő: Liptay Katalin

Épp ezt az adást nézed
2024. 06. 04.
kedd
16:04

Koszorúk

Egyedül együtt jobb
Stúdióvendég: Szondi György hungarológus és bolgarista, költő,műfordító, szerkesztő, irodalomtörténész, nyelvész, könyvkiadó, kultúrdiplomata.
II. (befejező) rész
Szerkesztő: Liptay Katalin

2024. 05. 21.
kedd
16:04

Koszorúk

"Segíteni, adni, amit én tudok..."
Telefoninterjú Juhász Judittal, a Magyar Katolikus Rádió egyik alapítójával és első vezérigazgató helyettesével
Szerkesztő: Liptay Katalin

2024. 05. 07.
kedd
16:04

Koszorúk

Egyedül együtt jobb
Stúdióvendég: Szondi György hungarológus és bolgarista, költő, műfordító, szerkesztő, irodalomtörténész, nyelvész
Szerkesztő: Liptay Katalin

2024. 04. 23.
kedd
16:04

Koszorúk

Isteni fény, emberi lény
Telefoninterjú Halmai Tamás József Attila díjas költővel, íróval, szerkesztővel, tanárral
Szerkesztő: Liptay Katalin

2024. 04. 09.
kedd
16:04

Koszorúk

A megőrzés kultúrája II. (befejező) rész
Stúdióvendég: L. Simon László író, költő, szerkesztő, kultúrpolitikus és gazdálkodó
Szerkesztő: Liptay Katalin

2024. 03. 26.
kedd
16:04

Koszorúk

A megőrzés kultúrája I. rész
Stúdióvendég: L. Simon László író, költő, szerkesztő, kultúrpolitikus és gazdálkodó
Szerkesztő: Liptay Katalin

2024. 03. 12.
kedd
16:04

Koszorúk

Szigorúan ellenőrzött emlékezet
Stúdióvendég: Hantó Zsuzsa történész, szociológus
Szerkesztő: Liptay Katalin

2024. 02. 27.
kedd
16:04

Koszorúk

Freddie Mercury - Egy hang, egy élet, egy lélek
Körmendy Zsuzsannával mutatjuk be a rocksztárról írt könyvét
Szerkesztő: Liptay Katalin

2024. 02. 13.
kedd
16:04

Koszorúk

Szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa

2024. 01. 30.
kedd
16:04

Koszorúk

Történelmi pillanatok krónikása
Stúdióvendég: Bába Iván író, műfordító, szerkesztő, diplomata, "külügyér"
Szerkesztő: Liptay Katalin